
Komoly gondok merültek fel a romániai országutak karbantartása kapcsán, az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) egyik munkatársa szerint ugyanis a munkálatokhoz szükséges összegnek alig 45 százaléka áll a hatóság rendelkezésére ebben az évben.
2016. április 05., 16:352016. április 05., 16:35
Florin Dascălu, a társaság útkarbantartásért felelős elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta: az útadóból évente mintegy 200 millió euró kerül a CNADNR költségvetésébe, az összegből pedig tervezésre és építésre is költeni kell, holott meglátása szerint ezt teljes egészében fenntartási munkálatokra kellene fordítani.
„Karbantartásra azonban csak 40 százalékot kapunk, holott a Világbank szerint is évente kilométerenként 20 ezer eurót kellene elkülöníteni, ez összesen 300 millió eurót jelent” – magyarázta Dascălu. Az igazgató egyébként tagja a társaság átszervezésével megbízott munkacsoportnak is, amely az útügyi alkalmazottakat tömörítő szakszervezettel közösen tartott sajtótájékoztatót a CNADNR tevékenysége kapcsán tapasztalt rendellenességekről.
Alin Goga, az útügyi hatóság jogi tanácsadója – aki ugyancsak tagja a munkacsoportnak – arról számolt be, hogy évről évre több tízmillió eurót költenek el olyan projektek megvalósíthatósági tanulmányára, amelyek végül soha nem valósulnak meg a gyakorlatban.
Goga ugyanakkor azt állítja: noha a CNADNR korábban azt ígérte, idén 70 kilométer autópályát nyitnak meg a forgalom előtt, a valóságban 50 kilométer sem fog elkészülni. A jogi tanácsadó ráadásul azt is elmondta, hogy az ország mindegyik, már használatban lévő sztrádáján gondok adódnak az út minőségével, ugyanis egyre több helyszínen repedések és gödrök alakulnak ki, akárcsak a Nagyszeben és Szászváros közötti szakaszon, amelyet a projekt befejezése előtt adtak át, nemrég pedig le kellett bontani a rövid idő alatt keletkezett károk miatt.
„A minőségért felelős igazgatóság egy jelentése szerint mindegyik autópálya-szakaszon komoly problémák vannak, nekünk pedig már elegünk van abból, hogy ezeket a gondokat minisztereknek és kormányfőknek jelentgessük. Noha kifizettük a projekteket, a kivitelezők pocsék munkát végeztek, majd egyszerűen faképnél hagytak bennünket, mert Narcis Neaga (a CNADNR korábbi vezetője – szerk. megj.) nem volt képes rendesen végezni a munkáját” – bírálta a társaság korábbi tevékenységét Alin Goga.
Florin Dascălu úgy vélte: hiba volt lebontani a Nagyszeben–Szászváros közötti autópálya 200 méteres szakaszát, amelyet szerinte egyszerű megerősítő munkálatokkal rendbe lehetett volna hozni. A karbantartásért felelős igazgató ugyancsak élesen bírálta az útügyi hatóság korábbi munkáját, mint rámutatott: a társaság mintegy hatezer alkalmazottjának alig három százaléka, 169 személy hozzáértő szakember.
„A nagy egyetemi központokból folyamatosan kerülnek ki jó mérnökök, de az állam nem alkalmazza őket. A CNADNR 49 részlegvezetője közül mindössze 29-en rendelkeznek mérnöki szakképesítéssel, a többiek közkapcsolatok, jogi vagy közgazdaság szakon végeztek. A társaságot gyakorlatilag nem szakemberek vezették” – fejtette ki Dascălu.
A vádakra reagálva a CNADNR közleményt bocsátott ki, amelyben „hazug kampánynak” nevezte a sajtótájékoztatón elhangzottakat, amelyek a vezetőség szerint hátrányosan érintik a különféle partnerekkel való együttműködést. A vezetőség úgy fogalmazott: mivel a társaság éppen komoly átszervezés alatt áll, szerintük szabálytalan a hatóság jó hírét veszélyeztető „támadást intézni”.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!