Hirdetés

Plénum előtt a jövő évi költségvetés

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

A két ház hétfői együttes ülésén a kormány és a parlamenti frakciók álláspontjának ismertetését követően lezárta a 2016-os költségvetési törvény általános vitáját. Ez két órán át tartott, ez idő alatt a kormány nevében Dacian Cioloş miniszterelnök, majd a parlamenti frakciók is ismertették a büdzsével kapcsolatos álláspontjukat. 

Bálint Eszter

2015. december 14., 19:442015. december 14., 19:44


Cioloş hozzá is látna a munkához

A kormányfő a parlament plénuma előtt azt mondta, a kormány úgy döntött, a 2016-os költségvetés kidolgozásakor tiszteletben tartja a parlament által elfogadott törvényi keretet, bár a béremelések és az adócsökkentések húszmilliárd lejes kiadást jelentenek. Hozzátette: a kiesést „nem lehet kompenzálni” a gazdasági növekedéssel, amely a becslések szerint a GDP 4 százaléka lesz 2016-ban, ami mintegy 9 milliárd lejt fedezhet.

A miniszterelnök elmondása szerint a megoldást „nehéz volt ennyire rövid idő alatt elfogadni”, de amiatt mégis lehetséges volt, hogy a felvállalt hiánycél ideiglenes feladásával a költségvetési deficitet 2,95 százalékra növelték, és bizonyos összegeket átirányítottak. A valós eredménnyel járó projektek kapcsán Cioloş azt mondta, a kormány nem kezd bele többe, mint amit be tud fejezni, hozzátéve, célul tűzték ki a források pazarlását is úgy, hogy korlátozott számú, konkrét eredményt hozó projektre összpontosítottak.

Az átláthatóság kapcsán a kormányfő leszögezte, célja a közbeszerzési szerződések közzététele, illetve a költségvetési konstrukció szisztematikus kiigazítása a fel nem használt alapok átirányításával. „A 2015-ös költségvetés becsült végrehajtásához képest 3,1 milliárd lejjel nagyobb összeget kap az egészségügyi tárca, 2,3 milliárddal az oktatásügy, illetve 508 millióval több jut kutatásra. (…) Folytatjuk, ami elkezdődött, és amennyiben új projekteket indítunk, biztosak akarunk lenni abban, hogy a végére is tudunk járni” – mutatott rá Cioloş, majd megjegyezte, a kormány további összegeket utal majd ki a helyi önkormányzatoknak iskolafelújításra.

Cioloş azzal zárta a költségvetés bemutatását, hogy reményét fejezte ki, a parlament elfogadja a büdzséjavaslatot, és „el lehet kezdeni a munkát”, tehát gyakorlatba lehet ültetni a kormány tevékenységének hatékonyabbá tételét, illetve a közép- és hosszú távú gazdasági fejlődést szolgáló intézkedéseket.

Az RMDSZ még nem döntött a támogatásról

Ehhez pedig úgy tűnik, hogy simán meglesz a parlamenti többség, hétfőn ugyanis a két legnagyobb politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatásáról biztosította a büdzsé tervezetét. Az ALDE eközben úgy döntött, hogy ellenzéki alakulatként lép fel, és nem támogatja szavazatával a dokumentumot, az RMDSZ pedig még nem döntött a kérdésben.

Erdei István, a szövetség parlamenti képviselője hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a frakciókon belüli egyeztetés nyomán döntenek a kérdésben, legkésőbb szerdán, amikorra beütemezték a végszavazást a plénumban.

Emlékeztetett, hogy a Pénzügyi Tanács erősen bírálta a költségvetés alapját képező adatokat, a becsült bevételeket eltúlzottnak nevezte, a kiadásokat pedig alulértékeltnek. Erdei szerint van is igazság ezekben a bírálatokban. A szövetség politikusa ugyanakkor néhány „pozitív aspektust” is megemlített, köztük az új adóügyi törvények alkalmazását, amire a gazdasági szféra vár.

A munkálatokat egyébként hétfőn a délutáni órákban megszakították, a szenátorok és a képviselők késő délután tértek vissza az ülésterembe, hogy mindegyik függelékről külön tárgyaljanak, és jóváhagyják a hitelutalványozók költségvetését. A viták szerdán érnek véget, ekkorra irányozták elő a 2016-os költségvetési, illetve a társadalombiztosítás büdzséjéről szóló törvény végszavazását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés