2012. június 21., 08:582012. június 21., 08:58
Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa elmondta, a prefektúra közvetlen alárendeltségébe tartozik a gépjármű-bejegyzési hivatal, tehát neki kell aláírnia, hogy hivatalból fellebbeznek az alapfokon elveszített perek miatt. „A prefektúra pereinek több mint fele a regadó miatt van, és ezeket el is veszítjük. A közigazgatás feladata nem az, hogy feleslegesen leterhelje az igazságszolgáltatást” – hangoztatta a prefektus. Munteanu kifejtette, a perek fogódzója, a hátrányos megkülönböztetés jövő évtől megszűnik. Amint arról több ízben beszámoltunk, az Európai Bizottság az ország EU-s csatlakozása óta kifogásolja a külföldről behozott autók után befizetendő regisztrációs adót. Az év elején elfogadott jogszabály megszüntette a hátrányos megkülönböztetést, és az országban vásárolt autókra is kivetette a regadót, ám néhány nappal később úgy módosította a jogszabályt, hogy az országban 2007 előtt bejegyzett, most eladásra kerülő autók esetében az adót jövő januártól kell fizetni.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.