Hirdetés

Pénzügyi nehézségek ide vagy oda, a kormány több mint 100 millióval segíti meg a Taromot

Tarom

Segély. A kormánynak 114 millió lejjel kell megtámogatnia a Taromot

Fotó: TAROM/Facebook

Bár a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragása érdekében a kormány drasztikus kiadáscsökkentéseket hajtott és hajt végre, továbbra is jókora összegeket kell kifizetnie egyes állami cégek kisegítésére.

Krónika

2025. november 07., 09:422025. november 07., 09:42

A Tarom légitársaság bejelentette igényét 114 millió lejre a kormány rendelkezésére álló költségvetési tartalékalapból, amelyet a 2025-ös állami költségvetés biztosít – ez az összeg a likviditási hiány fedezéséhez és a vállalat működésének fenntartásához szükséges.

Az állami tulajdonú vállalat által most igényelt összeg a 2024 áprilisában jóváhagyott, összesen több mint 226 millió lej összegű támogatás második és egyben utolsó részletét jelenti.

Hirdetés

Az első részletet – valamivel több mint 112 millió lejt – 2023 és 2024 között utalták át.

A közlekedési minisztérium már benyújtotta a kormánynak a költségvetésének ezen összeggel történő kiegészítését kérő határozattervezetet, amelyben kifejti, hogy a Tarom már nem rendelkezik elegendő forrással adósságai időben történő kifizetéséhez, és hogy a likviditás hiánya „a vállalat pénzügyi egyensúlyának destabilizálódását” veszélyezteti.

A támogatás a két évvel ezelőtt elindított és az Európai Bizottság által jóváhagyott helyreállítási terv része.

Célja a légitársaság alaptőkéjének növelése a vállalat stabilizálása és működése folytonosságának biztosítása érdekében.

A minisztérium szerint az intézkedés célja „a likviditási hiány szerkezetátalakítási folyamatra gyakorolt kockázatának minimalizálása” és a helyreállítási terv 2026-ban történő folytatása feltételeinek megteremtése.

A közlekedési tárca szerint „a Tarom légi közlekedési piacon való megtartása a valódi verseny eredményeként magasabb általános minőségi színvonalat és megfizethető árakat fog eredményezni”.

korábban írtuk

Magyar–román „légi csata”: a Wizz Air ismét nekiment a Taromnak nyújtott állami támogatásoknak
Magyar–román „légi csata”: a Wizz Air ismét nekiment a Taromnak nyújtott állami támogatásoknak

A magyar érdekeltségű Wizz Air fapados légitársaság újabb pert indított a Tarom román állami légitársaságnak nyújtott kormányzati támogatás ellen.

A Tarom nem először kap pénzt az államtól. Az elmúlt években a cég több részletben részesült állami támogatásban veszteségeinek fedezésére vagy alaptőkéjének növelésére az Európai Bizottság által jóváhagyott szerkezetátalakítási terv részeként.

A mentőcsomag ideiglenes intézkedés volt, amelynek célja a vállalat működésének fenntartása volt a szerkezetátalakítási terv jóváhagyásáig.

Ezt követően a terv – amelyet az Európai Bizottság jóváhagyott – lehetővé tette új állami támogatás nyújtását, részletekben, a cég pénzügyi és működési helyreállítására.

A Tarom azonban nem az egyetlen állami tulajdonú vállalat, amely a tartalékalapból nyújtott támogatásban részesült.

A kormány több, pénzügyi nehézséggel küzdő állami tulajdonú vállalatnak is nyújtott állami támogatást, köztük az Olténiai Energetikai komplexumnak, a Román Vasúttársaság utasszállító részlegének (CFR Călători) és a Román Postának.

Bár a támogatásra áldását adta az Európai Bizottság, azok növelik a már így is magas hiány által terhelt költségvetésre nehezedő nyomást, és kérdéseket vetnek fel a szerkezetátalakítási folyamatok hatékonyságával és az állami tulajdonú vállalatok kormányzati támogatásoktól való függőségével kapcsolatban – mutat rá a Mediafax.

Mint arról beszámoltunk, a magyar tulajdonú Wizz Air ismét panaszt nyújtott be a Taromnak biztosított összeg miatt, szabálytalan állami támogatásnak nevezve azt.

korábban írtuk

Légitársaságok versenye: még mindig a TAROM uralja a belföldi légteret
Légitársaságok versenye: még mindig a TAROM uralja a belföldi légteret

Továbbra is az állami tulajdonú TAROM uralja a romániai belföldi légi piacot, amelyben ősztől szereplővé vált a belföldi járatokat is indító AnimaWings, valamint a HiSky.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés