Hirdetés

Peking segítene Európának

Kína kész Európa megsegítésére, hogy utóbbi kikerüljön az adósságválságból – jelentette be a tegnap Pekingben, a Kína–EU csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Ven Csia-pao kínai miniszterelnök, aki egyúttal arról is értekezett, hogy Kína ugyancsak támogatja a fiskális fegyelem megerősítését Európában.

Hírösszefoglaló

2012. február 15., 09:442012. február 15., 09:44


 Mint hangoztatta: Kínának és az EU-nak pozitív és erős üzenetet kell küldenie, ami a kínai–EU együttműködést és a nemzetközi egységet hivatott kifejezni. Ven Csia-pao ugyanakkor a sajtótájékoztatón a szíriai polgárháborús helyzet és a káosz megelőzését sürgette. A kínai kormányfő a szíriai emberek további szenvedéseinek megelőzésére szólított fel, s ehhez országa segítségét ajánlotta. Mint mondta, Kína erőfeszítései összhangban vannak az ENSZ alapokmányával, annak szellemiségével, és Peking kész konstruktív szerepet játszani, megerősíteni a kommunikációt a szíriai felekkel és a nemzetközi közösséggel. „Kína nem vesz védelmébe egyetlen felet sem, a szíriai kormányt sem “ – jelentette ki kérdésre válaszolva Ven.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke az eseményen megerősítette azt az álláspontot, miszerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának lépnie kell Szíria ügyében. Megjegyezte, hogy tárgyalásain szóba hozta Európa aggodalmát az iráni nukleáris programmal kapcsolatban, és elmondta: az Unió lépései és szankciói azt szolgálják, hogy Teherán visszatérjen a tárgyalóasztalhoz. A kínai kormányfő ugyancsak a tárgyalások mielőbbi újrakezdése mellett állt ki, osztotta Brüsszel aggodalmát a nukleáris fegyverek elterjedésével kapcsolatban, s jelezte, hogy Kína aktívan közreműködik a közel-keleti béke fenntartásában, ezért is küldte Teheránba a napokban egy magas rangú diplomatáját.

Herman Van Rompuy ugyanakkor megemlítette, hogy az emberi jogok területét is érintették a csúcstalálkozón, s reményét fejezte ki, hogy a legutóbb elmaradt emberjogi párbeszédre hamarosan sor kerülhet. Ven erre úgy reagált, hogy nyitottak a párbeszédre, de annak alapja csakis egymás kölcsönös tiszteletben tartása, az objektív és tisztességes hozzáállás lehet. A nemzetközi sajtótájékoztatón az európai és a kínai újságírók közül is egy-egy tehetett fel összesen három kérdést, a José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével együtt jelen lévő három politikusnak. Az európai kérdéscsokrot a Reuters újságírója tolmácsolta, s ebből Ven Csia-paónak a tibeti helyzet, a zavargások okának, következményeinek firtatása jutott. Ven válaszában leszögezte: Tibet Kína elválaszthatatlan része, az etnikai csoportokból álló kínai nemzet fontos alkotórésze; a tibetieket testvéreknek nevezte.

„A kísérlet néhány szerzetesnek arra való buzdítására, hogy radikális akcióikkal aláássák a tibeti autonóm terület stabilitását, nem szolgálja a Tibetben élők érdekeit, és nem is élvezi a közvélemény támogatását” – húzta alá a kormányfő, aki még jelezte: hamarosan új tervet dolgoznak ki Tibet fejlesztésére.

A mostani tárgyalásokról 31 pontos közös közleményt adtak ki, amelyben egyebek mellett – most először – szerepel az is, hogy „a vezetők hangsúlyozták: különösen nagy figyelmet kell fordítani a piacgazdasági státus kérdésének gyors és átfogó módon történő rendezésére”. Az EU még nem ismerte el Kína piacgazdasági státusát, amit Peking igen rossz néven vesz, s rendre felhánytorgat Brüsszelnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés