2012. április 05., 08:172012. április 05., 08:17
Amint a statisztikai intézet közleményéből kiderült, idén februárban a gazdasági szektor legtöbb ágazatában a nettó átlagjövedelem kisebb volt, mint januárban, ez elsősorban a gyártás terén tapasztalt visszaesésnek, a csökkenő bevételnek, a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt felfüggesztett tevékenységeknek, valamint a fizetetlen szabadságoknak tudható be. A legnagyobb – 8,5, illetve 10,5 százalék közötti – csökkenés a víz-, kőolaj-, valamint földgázkitermelő iparban jelentkezett. A szálloda- és étteremszektorban, az ingatlanpiacon, a gépjárműgyártó, illetve papírtermékeket előállító iparban dolgozó alkalmazottak átlagbére 2–3,5 százalékkal csökkent.
A dohányiparban ezzel szemben 44,7 százalékkal növekedett a nettó átlagbér, a biztosítási és nyugdíjalapokat kezelő ágazatokban ugyanakkor 11 százalékos emelkedést regisztráltak. A számítógép-, valamint más elektronikai berendezések előállítási szektorában, a fafeldolgozási, valamint a különböző technológiai területeken 4 és 7,5 százalékkal nőttek januárhoz képest az átlagfizetések.
Az állami alkalmazottak többségének nettó átlagbére enyhén emelkedett februárban az év első hónapjának adatait figyelembe véve, a tanügyben 0,8 százalékos, míg a közigazgatásban 0,5 százalékos növekedést jegyzett a statisztikai hivatal. Az egészségügyi szektorban ezzel szemben 0,3 százalékkal csökkent az érték az egyes intézményekben fennálló pénzügyi problémák miatt. Amint a közlemény rámutat, a bruttó átlagbér februárban 2028 lej volt, 6 lejjel több, mint 2012 januárjában. Az 1990. októberi adatokat figyelembe véve egyébként idén januárban 0,3 százalékponttal, azaz mintegy 117 százalékkal volt nagyobb a reálbér.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.