Hirdetés

Ősszel nyit az új pláza Nagyváradon

Új néven nyitja meg kapuit az a nagyváradi bevásárlóközpont, amelyet a gazdasági válság beállta miatt nem sikerült eredeti formájában benépesíteni. Mint arról beszámoltunk, az észak-írországi székhelyű Mivan Development már 2008 karácsonyán, Tiago Mall néven megnyitotta volna az új nagyváradi bevásárlóközpontot, ha nem jön közbe a világgazdasági válság.

2011. június 21., 08:402011. június 21., 08:40

A nyitás tervezett időpontja előtt azonban lassan világossá vált: a mintegy 25 ezer négyzetméteres alapterületű épület üzlethelyiségeinek bérlésére alig akad érdeklődő, így a befektetés hatalmasat bukott – csődöt jelentett anélkül, hogy akár egy napig is működött volna. Az építkezést ráadásul részben bankkölcsönből finanszírozták: az UniCredit Ţiriac Bank 30 millió eurót hitelezett a befektetőnek. Az üresen maradt plázát épp egy évvel ezelőtt sikerült eladni, igaz, nagyjából féláron – akkori információk szerint 30,5 millióért vásárolta meg a Shopping Center Holding Kft. A cég közleményében azt ígéri, a Nagyvárad Shopping Cityre átnevezett, közel 30 ezer négyzetméteren fekvő létesítmény már ezen az őszön megnyithat. Bogdan Jigman, a pláza igazgatója a közleményben azt nyilatkozza, a bevásárlóközpontban számos világmárka termékei megtalálhatók lesznek majd, köztük a Famous Brands, a Bigotti, a Samsonite és a Domo. A Nagyvárad Shopping City egy ultramodern mozinak is otthont ad majd: a brit gyökerű The Light hálózat már a Tiagóban szerette volna megnyitni filmszínházát, most pedig az új projektben is helyet kapott. A hat teremmel rendelkező, Dolby Surround hangrendszerrel ellátott, háromdimenziós képvetítésre alkalmas mozi a legkorszerűbbek közé fog tartozni Európában – Romániában egyelőre csak a fővárosban van ilyen. A mallban lesz emellett tekepálya, biliárdasztalok és videojátékok és szimulátorok. Nagyváradon egyébként számos pláza típusú bevásárlóközpont üzemel már: az elsőként megnyílt Lotus Center mellett létezik Era Shopping Park, két Real, illetve egy Nagyvárad Plaza elnevezésű is, illetve 2012-ben egy Stop Shop nyitására is sor kerül a tervek szerint.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés