
Fotó: Kristó Róbert
Több biztosítótársaság is jelentősen csökkentette az elmúlt időszakban a kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények árát, az Astra ellen nemrég elindított csődeljárás nyomán ugyanis megindult a versengés, hogy melyik cég lépjen a korábban piacvezető társaság helyére – számolt be a Digi 24 hírportál.
2015. október 22., 17:012015. október 22., 17:01
Mint rámutatnak: az osztrák Vienna Insurance Grouphoz tartozó Asirom és Omniasig, valamint az Uniqua is mérsékelte díjszabásait.
A hírportál a Profit.ro adataira hivatkozva arról számolt be, hogy az Asiromnál a fiatal autótulajdonosoknak kínált biztosítás most akár 1000 lejjel is kevesebb lehet, mint egy évvel ezelőtt, a taxisofőröknek szánt RCA pedig 800 lejjel lett olcsóbb egy év alatt. Újabban a taxisokat célozza meg az Omniasig is, a stratégia nyomán pedig alig három hónap alatt – márciustól júniusig – a két, osztrák tulajdonban lévő biztosítótársaság RCA-piaci részesedése 17-ről 23 százalék fölé ugrott.
Az árcsökkentést választó cégek azonban akadályba ütközhetnek, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) ugyanis – okulva az Astra esetéből – egyre inkább a drágítást szorgalmazza, hogy a biztosítóknak elég pénzük legyen a kártérítések kifizetésére egy kedvezőtlen forgatókönyv bekövetkeztekor is.
Az Asirom és az Omniasig számára egyébként „otthonról” kerítettek pluszpénzt: szeptemberben az osztrák tulajdonosi csoport 11 millió lejes tőkeemelést hajtott végre, az Asirom esetében pedig további 100 millió lejes bővítést terveznek. Az ügyfelek számának növelése ugyanakkor panaszáradathoz is vezetett: az év első felében az Asirom ellen 558 panaszt nyújtottak be, 81 százalékkal többet, mint 2014 azonos időszakában.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!