Hirdetés

Több száz vásárló nyerhetett a nyugtalottó vasárnapi sorsolásán

Máris legalább 469 esélyese van a nyugtalottó vasárnapi sorsolásának, hétfő délelőtt ugyanis a Visa azt jelentette, hogy ügyfeleik közül 172-en vásároltak szeptember 16-án 274 lej és 274,99 lej közötti értékben, később pedig kiderült, hogy a MasterCard- és a Maestro-kártyákat használók között 297-en lehetnek nyertesek, ha megtartották a pénztárszalagot. Ugyanakkor mivel Romániában a többség még mindig inkább készpénzzel fizet, soraikban is bőven akadhatnak szerencsések.

Bálint Eszter

2015. október 19., 17:482015. október 19., 17:48

2015. október 19., 17:482015. október 19., 17:48

Mint ismeretes, nyereményt a sorolást követő naptól, azaz hétfőtől harminc napon át lehet igényelni. A nyertes nyugták tulajdonosainak eredetiben kell benyújtaniuk azt az adóhatóság területi képviseletén. Mellékelniük kell további személyi igazolványuk másolatát, illetve egy kérvényt is. Az Országos Adóhatóság (ANAF) területi képviseletének másolatot kell készítenie a nyugtáról, és egy egyéni számmal kell ellátnia. A második sorsolás esetében ezek közül sorsolják ki a nyertes kasszaszalagokat. A húzást a lottótársaság urnáiból végzik.

Amennyiben viszont a jelentkezési határidő leteltéig kevesebb mint százan jelentkeznek be a nyereményre, akkor az egymillió lejes nyereményalap annyi felé oszlik, ahány jelentkező van. A száz nyertes szelvényt megvizsgálja az adócsalás-ellenes főigazgatóság területi képviselete is.

A pénzügyminisztérium egyébként a múlt héten fizette ki a júniuis pénztárszalagokból szervezett nyugtalottó nyereményeit. A négy nyertes egyenként 210 096 lejt (bruttó 250 ezer lejt) kapott. A júniusi pénztárszalagok közül az elsején kibocsátott, 509 lej értékűekkel lehetett nyerni. A júliusi pénztárszalagok augusztus 16-ai sorsolása után 15 nyereményigénylést nyújtottak be a harmincnapos határidő lejártáig, míg a szeptember 20-ai sorsolásnak potenciális nyertesei közül 33-an jelentkeztek október 15-éig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés