
Éves összehasonlításban Romániában emelkedett legnagyobb mértékben, 17,2 százalékkal az óránkénti munkaerőköltség az Európai Unióban.
2017. június 19., 13:302017. június 19., 13:30
Tovább emelkedtek a munkaerőköltségek az EU-ban és az euróövezetben az idei első negyedévben. Az uniós statisztikai hivatalnak (Eurostat) az MTI által ismertetett adatai szerint az euróövezetben 1,5 százalékkal, az EU-ban pedig 1,7 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség január–márciusban negyedéves összehasonlításban, ugyanannyival, mint tavaly október–decemberben.
A munkaerőköltség két fő alkotóeleme közül a bérek és keresetek a 19 tagú euróövezetben 1,4 százalékkal, a 28 országot számláló Unióban pedig 1,6 százalékkal emelkedtek. A másik összetevő, a béren kívüli juttatások 1,6 százalékkal, illetve 1,8 százalékkal kúsztak feljebb az idei első negyedévben.
Ágazati bontás szerint az euróövezeti iparban 1,3 százalékkal, az építőiparban 1,9 százalékkal, a szolgáltatási szektorban pedig 1,3 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség. Az EU-ban az iparban 1,5 százalékos, az építőiparban 1,8 százalékos, a szolgáltatási ágazatban pedig 1,6 százalékos volt a növekedés.
a második helyezett Magyarország 11,7 százalékkal, majd Bulgária következik 10,1 százalékkal; csökkenést mértek Finnországban (2,7 százalék), valamint Luxembourgban és Hollandiában (0,1-0,1 százalék).
Romániában a legolcsóbb az élelmiszer
Nagyon nagy különbségek voltak tavaly az áruk és szolgáltatások árszintjében az EU különböző tagállamaiban: Dániában volt a legdrágább az élet, Bulgáriában pedig a legolcsóbb. Az Eurostat jelentése szerint Dániában az árszínvonal 139 százaléknak felelt meg, Írországban 125, Luxembourgban és Svédországban pedig egyaránt 124 százaléknak.
Az árak Bulgáriában voltak a legalacsonyabbak, az uniós átlag 48 százalékát tették ki, majd Románia következik 52 százalékkal, Lengyelország 53 százalékkal, majd Magyarország 60 százalékkal. Az összehasonlítható élelmiszerek és nem alkoholos italok kosarát tekintve az árszínvonal az uniós átlag 62 százaléka és 148 százaléka között mozgott.
A listát ebben a kategóriában is Dánia vezeti 148 százalékkal, majd Svédország (126 százalék) és Ausztria (123 százalék) következik. A legalacsonyabb árakat Romániában és Lengyelországban (mindkettő 62 százalék), Bulgáriában (71 százalék), valamint Magyarországon és Litvániában (egyaránt 80 százalék) mérték.
A nemzeti hatáskörben kivetett adók miatt nagy árkülönbségek vannak az alkoholos italok és dohánytermékek kategóriájában, mindazonáltal az éttermek és hotelek háromszor drágábbak Dániában, mint Bulgáriában és Romániában. Az elektronikai cikkek, a személyszállító eszközök és a ruházati cikkek kategóriában már nem ilyen kirívóak a különbségek.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!