Hirdetés

Nicușor Dan a deficitről: „már látni a fényt az alagút végén”

Nicușor Dan szerint a kormány deficitcsökkentő csomagjai nélkül még inkább elszabadult volna a költségvetési hiány

Nicușor Dan szerint a kormány deficitcsökkentő csomagjai nélkül még inkább elszabadult volna a költségvetési hiány

Fotó: Presidency.ro

Nicușor Dan szerint a kormány deficitcsökkentő csomagjai nélkül még inkább elszabadult volna a költségvetési hiány és az infláció. Az államfő azt is kijelentette, hogy néhány intézkedés esetében másként járt volna el.

Krónika

2025. szeptember 16., 09:592025. szeptember 16., 09:59

Az Antena 3 televíziónak adott hétfő esti interjúban az elnök rámutatott, a pártok közötti nézeteltérések ellenére a koalíció eddig eredményes munkát végzett, hiszen sikerült megállapodásra jutnia a deficitcsökkentő csomagokról. Nicușor Dan ennek kapcsán elmondta, jómaga néhány intézkedés esetében másként járt volna el, de ezt nem kívánta részletezni. „Amúgy is sok vita van jelenleg, nem szeretnék magam is hozzátenni egyet ezekhez” – érvelt.

Az államfő hangsúlyozta, a kormány eddigi intézkedései „nyilvánvalóan nem tökéletesek”, de megakadályozzák, hogy még inkább elszabaduljon a költségvetési hiány és ezáltal az infláció is.

Hirdetés

Mint magyarázta, az infláció minden bizonnyal hatással lesz a lakosság vásárlóerejére, de a deficitcsökkentő intézkedések hiányában még nagyobb lenne a pénzromlás.

korábban írtuk

Sokkal súlyosabb gazdasági helyzetet került el a kormány a megszorításokkal a BBTE közgazdászai szerint
Sokkal súlyosabb gazdasági helyzetet került el a kormány a megszorításokkal a BBTE közgazdászai szerint

Az elmúlt időszak megszorító intézkedései jelentős elégedetlenséget és tiltakozást váltottak ki, ugyanakkor sokkal súlyosabb gazdasági helyzetet kerültek el a Romanian Economic Monitor kutatócsoport szakértői szerint.

Nicușor Dan szerint ugyanakkor „már látni a fényt az alagút végén”, amit szerinte 2026 végére ér el az ország, amikor sikerülni fog stabilizálni a deficitet. Ezt követően olcsóbban juthat hitelekhez Románia, és amint felveszik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), vonzóbbá válik majd a befektetők számára.

„2027-ben megkezdjük a gázkitermelést a Fekete-tengeren, ami energetikai szempontból is rendkívül érdekessé teszi az országot, 2028-ban pedig végre elkészül a konstancai kikötőt Nyugat-Európával összekötő autópálya” – idézte a televíziós nyilatkozatot az Agerpres hírügynökség.

Megkérdezték tőle azt is, hogy „idegesíti-e” Ilie Bolojan miniszterelnök. „Nekem nem szabad felidegesednem” – válaszolt az államfő, hozzátéve, nem bánja, hogy Bolojant bízta meg kormányalakítással.

korábban írtuk

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani
IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani

A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés