
Több mint tízezer román állampolgár fogja külföldön, egzotikus helyszínen tölteni a karácsonyi ünnepeket és a szilvesztert, az érintettek többségének úticélja pedig ezúttal is a tengerpart – derült ki több turisztikai ügynökség közös felméréséből.
2015. november 09., 19:152015. november 09., 19:15
Az összeállítás szerint azok, akik megengedhetik maguknak az egzotikus téli üdülés, főként a Dominikai Köztársaságba, Kubába, a Maldív-szigetekre, Thaiföldre, Mexikóba és az Amerikai Egyesült Államokba utaznak.
Az Eturia utazási ügynökség arról is beszámolt: különleges igényeket is teljesíteniük kell, van olyan például, aki a szilveszter éjszakát Sydney körül, egy hajon akarja tölteni. Az idén eddig Romániában eladott legdrágább turisztikai csomag 25 ezer euróba került, azt ezt megvásárló párnak kéthetes körutat biztosítanak Argentínában és Brazíliában.
A Dominikai Köztársaságba vagy Kubába szóló többnapos tengerparti üdülés ára egyébként személyenként 2250 eurótól kezdődik, ugyanennyiért Argentínába, az Egyesült Államokba vagy Mexikóba is el lehet jutni, ez utóbbiak esetében azonban a téli üdülés ára egészen 5000 euróig felmehet.
Sorin Stoica, az Eturia ügynökség vezetője rámutatott: a téli luxusutazások ára idén körülbelül 15 százalékkal drágult, a csomagok többségét pedig októberben vásárolják meg. Elmondása szerint egyre többen érdeklődnek a messzi úticélok iránt, illetve fokozatosan növekszik azok száma, akik meleg éghajlatú vidéken szeretnének ünnepelni.
Az ügynökségek felmérése szerint az üdülők átlagosan 1500–3500 eurót fizetnek az egzotikus téli kiruccanásért. A luxusturisták számának bővüléséről számolt be a Paralela 45 utazási ügynökség is, amelynek adatai szerint egyre népszerűbbek lesznek olyan térségek is, mint Dél-Afrika, Madagaszkár, a Zanzibár szigetcsoport és Szingapúr.
Alin Burcea, a turisztikai irodákat tömörítő országos szövetség (ANAT) alelnöke szerint a turistákat lenyűgözik ezek a helyek, fantasztikus történetekkel térnek haza, páratlan élményekkel gazdagodnak, és ismerőseiket is ilyen utazásokra ösztönzik. Az ügynökségek felmérésből az is kiderült, hogy karácsonykor sokan utaznak a nagyszabású, neves vásárokat szervező városokba, például Budapestre, Bécsbe, Prágába, Münchenbe vagy Párizsba.
A lakosok többsége ugyanakkor továbbra is belföldön tölti a téli ünnepeket: a Christian Tour utazási iroda adatai szerint idén 20 százalékkal nőtt a kereslet a máramarosi, Prahova-völgyi és brassói turisztikai csomagok iránt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!