
2012. január 25., 09:332012. január 25., 09:33
A kincses város volt egyébként az egyetlen romániai település, amely részt vett a szakma által elismert expón – tájékoztatott tegnap Kolozsvár polgármesteri hivatala. Mint rámutattak, mintegy 10 ezer szórólapot osztottak ki, amelyen a város látványosságait mutatták be, de golyóstollak, illetve a város történelmi központját bemutató térképek is gazdára találtak.
„A standukhoz érkezők többsége arra volt kíváncsi, mit tud nyújtani Kolozsvár mint egyike azoknak a városoknak, amelyek pályáznak az európai kulturális fővárosi tisztségre 2020-ban. Fontos szempont volt az érdeklődők számára az is, hogy mennyire megközelíthető a város Európa nagyobb városaiból légi úton, s előnyt jelent tapasztalataink szerint, hogy Erdély szívében lévén, innen könnyen megtekinthetőek az ország más turisztikai látványosságai is” – nyilatkozta Ovidiu Câmpean, a városháza turisztikai szolgálatának vezetője. Hozzátette: a stand sikere azt mutatja, hogy jó részt venni a hasonló vásárokon, ezért március 7–12. között a berlini expón is bemutatkoznak.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.