Hirdetés

Nemzetközi hackerhálózat lopott 24 millió eurót a Holcim Romániától

Egy nemzetközi bűnszervezet hackerei 24 millió euró értékben loptak el széndioxid-kibocsátási kvótaegységeket a világ egyik legnagyobb cementgyártójának számító Holcim romániai leányvállalatától. A tavaly novemberben történt bűncselekmény ügyében vizsgálatot indított a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztály (DIICOT). Ez az eddigi legnagyobb értékű virtuális lopás Romániában.

Hírösszefoglaló

2011. január 31., 14:342011. január 31., 14:34

A DIICOT hétfői közleménye szerint azt követően indult büntetőjogi vizsgálat, hogy a Holcim még tavaly novemberben feljelentést tett, hogy a széndioxid-kibocsátási kvóták jegyzékét felügyelő állami intézménynél (RNEGES) számítógépes rendszerében a cég nevéről 1,6 millió kvótaegységet utaltak át arra jogosulatlan személyek Olaszországba, Nagy-Britanniábam Belgiumba, Izraelbe és Liechtensteinba.

Az ügyészek informatikai rendszerbe való illetéktelen behatolás miatt indítottak nyomozást.

A 2010 novemberében történt incidens nyomán a Holcimet 24 millió eurós kár érte. A Gândul című napilapnak névtelenül nyilatkozó DIICOT-illetékesek szerint a kvótanyilvántartásba egy nemzetközi bűnszövetkezet hackerei hatoltak be, vélhetően ugyanazok, akik Ausztriában, Csehországban és Görögországban is hasonló akciókat hajtottak végre.

A nyomozás során az is kiderült már, hogy a behatolók lopott felhasználói adatokkal és jelszavakkal nyertek belépést a a kvótanyilvántartás számítógépes adatbázisába. A behatolást úgy sikerült észlelni, hogy a Holcim-kvóták kezelésével foglalkozó személyek automatikus értesítést kaptak a kvótatranzakciókról, amelyeket az ellopott jelszavak segítségével a hackerek végeztek.

Eddig 600 ezer kvótaegységet sikerült visszaszerezni egy olasz társaságtól, de 15 millió euró értékű egységnek nyoma veszett; az ügyészek csak annyit tudnak, hogy eredetileg egy liechtensteini számlára utalták, ahonnan aztán számos transzfer történt.

A széndioxid-kibocsátást állami szinten szabályozzák, a kibocsátási kvótákat kiutalják vagy eladják a széndioxid-kibocsátással járó termeléást folytató vállalatoknak. A kibocsátási kvóták eladhatók és megvásárolhatók.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés