Hirdetés

Nemigen maradt esély arra, hogy meglegyen az 1000 kilométer sztráda júniusban; készülnek a Kárpátok átfúrására

Úgy tűnik, mégsem Erdélyben adják át az 1000. autópálya-kilométert is magában foglaló sztrádaszakaszt •  Fotó: Haáz Vince

Úgy tűnik, mégsem Erdélyben adják át az 1000. autópálya-kilométert is magában foglaló sztrádaszakaszt

Fotó: Haáz Vince

Bár a közlekedésügyi minisztérium júniusra várta, várhatóan augusztus előtt nem lesz meg az 1000 kilométer autópálya Romániában. Közben már zajlanak az előkészületek az első alagút megépítésére a Kárpátokon át, tény azonban, hogy a munkálatok nagyjából négy évig tartanak majd.

Bálint Eszter

2023. május 30., 10:232023. május 30., 10:23

Már terítik az utolsó aszfaltréteget az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti szakaszán, azonban az már biztos, hogy – a várakozásokkal ellentétben – nem lesz júniusban szalagvágás.

Az országos közútkezelő társaság (CNAIR) illetékesei az Economica.net gazdasági portál érdeklődésére elmondták, valóban már a kopórétegnél tartannak, a 13,55 kilométeres szakasz átadása viszont csak szeptemberben várható.

Hirdetés

Mint ismeretes, Irinel Ionel Scrioșteanu, a közlekedésügyi minisztérium államtitkára nemrég még úgy nyilatkozott, hogy júniusban eléri az 1000 kilométert a romániai autópálya-hálózat, mégpedig azáltal, hogy a munkálatokkal megbízott Nurol elkészül a Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közötti sztrádaszakasszal.

A késés ellenére biztató információkkal is szolgáltak ugyanakkor a közútkezelő illetékesei,

azt ígérik ugyanis, hogy mégsem lesz „autópálya-múzeum” az épülő szakasz, ahogy arra a Pro Infrastruktúra Egyesület korábban figyelmeztetett, hanem bekötik a közúthálózatba. A romániai közúti és vasúti infrastrukturális beruházásokat árgus szemekkel követő civilek április végén jelezték, hogy a szakasz „múzeummá” válhat, ha az állami hatóság nem hárítja el sürgősen a bürokratikus akadályokat. Ugyanis a megyehatár szilágyi oldalán fekvő Porc mellett ideiglenes kapcsolatot kell engedélyeztetni-létesíteni a főút és a sztráda között – ellenkező esetben az ezredik „kilométerkő” miatt jelképes új pályaszakasz a gyakorlatban használhatatlanná válik.

korábban írtuk

Hatósági fék a sztrádaépítésnek: késnek Nádas és Zsombor között, használhatatlan lehet az ezredik kilométer
Hatósági fék a sztrádaépítésnek: késnek Nádas és Zsombor között, használhatatlan lehet az ezredik kilométer

Határidő-módosítást eszközöltek az észak-erdélyi autópálya (A3) Magyarnádas és Magyarzsombor között épülő szakaszán, amelynek immár 2025-re kell elkészülnie.

Az avatás megkésése miatt immár biztosnak mondható, hogy az államtitkári előrejelzés túl optimistának bizonyult,

szakemberek szerint pedig ilyen körülmények között az A0-ás autópálya északi szakaszán várható augusztusban egy szalagvágás, ami által meglesz az 1000. kilométer autópálya.

Közben a romániai infrastruktúra-fejlesztés történelmi pillanatára készül a Porr Construct:

Irinel Ionel Scrioșteanu közlekedési államtitkár hétfői bejelentése szerint már el is kezdték az előkészítő munkálatokat a Nagyszeben–Pitești-autópálya (A1) Tigveni– Curtea de Argeș-szakaszának megépítésére. Ezzel Románia első autópálya-alagútjának építése kezdődik el.

Az alagút 1,3 kilométer hosszú lesz, és két különálló főalagútból áll.

Scrioșteanu szerint az alagút az európai előírásoknak és irányelveknek megfelelően épül. Irányonként két sáv lesz és leállósávok, kialakítanak szellőzőrendszert, menekülési útvonalat, közvilágítást, kommunikációs rendszert, illetve lesz egy-egy épület a be- és kijáratnál az alagút ellenőrzésére és üzemeltetésére.

„A kivitelező két évre becsüli az alagút kifúrását, egy évre a kialakítási munkálatokat, és legfeljebb nyolc hónapra a berendezések telepítését és tesztelését” – ecsetelte Scrioșteanu.

korábban írtuk

Még mindig elenyésző az autópályák aránya a romániai közúthálózatban, rengeteg a kaviccsal burkolt vagy földút
Még mindig elenyésző az autópályák aránya a romániai közúthálózatban, rengeteg a kaviccsal burkolt vagy földút

A romániai közutak hossza 2022 végén 86 338 kilométer volt, ennek közel fele korszerűsített, a vasút 10 615 kilométeren húzódott – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

A Tigveni– Curtea de Argeș közötti, összesen mintegy 10 kilométeres szakasz tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződést 2021 novemberében írták alá, értéke 1,6 milliárd lej áfa nélkül, időtartama 60 hónap, ebből 16 hónap a tervezési időszak, 44 hónap pedig a kivitelezés. A munkálatokra vonatkozó építési engedélyt idén márciusban adták ki. Az osztrák kivitelező képviselője úgy becsüli, hogy a szakasz munkálatai 2026-ban fejeződnek be, előbb, mint a szerződésben rögzített 2027-es határidő.

A Nagyszeben–Pitești-autópálya 122 kilométeres hosszú lesz, és autópálya-összeköttetést teremt majd a román főváros és Nyugat-Európa között.

korábban írtuk

Még idén elkészülhet az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó szakasza
Még idén elkészülhet az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó szakasza

Az A3-as autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakasza több mint 50 százalékban készen van, és valós esély van arra, hogy az év végéig átadják a forgalomnak – jelentette be csütörtökön a brassói regionális útügyi igazgatóság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés