HIRDETÉS

Nem tudni, mikor kerül a parlament elé a bértörvény tervezete

Krónika 2017. április 19., 14:13 utolsó módosítás: 2017. április 19., 21:53

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter azt nyilatkozta szerdán, hogy az egységes bérezésről szóló törvénytervezet a célegyenesbe érkezett és július 1-jétől alkalmazni fogják. Továbbra sem tudni viszont, mikor kerül a tervezet a parlament elé.

„A kormányprogramnak megfelelően az egységes bértörvény július elsejétől kötelező módon érvénybe lép. Nyitottak vagyuk azokra a módosító javaslatokra, amiket valószínű benyújtanak a parlamentben. Az eddigi módosító javaslatok nagy része véleményem szerint úgy született, hogy a javaslattevők nem olvasták el figyelmesen a törvényt\" – nyilatkozta a miniszter a parlamentben.

A tárcavezető közölte, miután minden javaslatot áttanulmányoz, még egyszer találkozik a szakszervezeti vezetőkkel. „Mielőbb benyújtjuk a törvényt a parlamentbe és semmi kétségem nincs afelől, hogy simán át is megy. Beleszámoltuk az időbe azt is, hogy az államfő kihirdetés előtt esetleg visszaküldi a törvényt a parlamentnek\" – idézte az Agerpres hírügynökség Vasilescut.

A munkaügyi miniszter elmondta: az egységes bértörvényben a köztársasági elnök alapbére a legmagasabb, de lesznek olyan kategóriák, amelyben a pótlékok hozzáadása után egyesek többet fognak keresni az államfőnél.

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata párt (PSD) képviselőházi frakcióvezetője kedden úgy nyilatkozott, nem hiszi, hogy a hét folyamán beterjesztenék a parlament elé a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvénytervezetet. Liviu Dragnea, a PSD elnöke a múlt héten arról beszélt, hogy egy hetet késik az indítvány beterjesztése, amelyre ezen a héten kerül sor; előbb nyilvánosságra hozzák a sajtóban, hogy mindenki véleményezhesse a javaslatokat.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS