2011. szeptember 05., 09:192011. szeptember 05., 09:19
A tárgyaláson részt vevő döntéshozók a Reuters szerint 8,5-8,6 százalékos GDP-arányos hiányra számítanak idén Görögországban, szemben a 7,6 százalékos céllal – mondta a hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó, a tárgyalásokat ismerő forrás. A görög kormány a tárgyaló felek által jósolt hiánycéllal szemben 8,1 százalék körüli deficittel számol. A deficitcél módosítását pénteken hivatalosan is bejelentette Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminiszter, aki azt mondta, a vártnál erősebb gazdasági recesszió miatt Görögország az idén deficitcélja felülvizsgálatára kényszerül.
A miniszter szerint az IMF és az EU által biztosított, 110 milliárd eurós második mentőcsomag esedékes részlete folyósításának feltételeként kitűzött deficitcélt is módosítani kell. A pénzügyminiszter pénteki tájékoztatóján nem volt hajlandó új célszámot megnevezni, azt mondta, hogy a célt az EU és az IMF küldöttségével szeptember közepén folytatódó tárgyalásokon határozzák majd meg.
A Wall Street Journal amerikai gazdasági újság szerint a görögországi tárgyalások felfüggesztése és a görög hiány várható emelkedése is szerepet játszott abban, hogy az európai tőzsdék lejtőre kerültek pénteken. A befektetők kockázatvállalási kedve csökkent, és a biztonságos eszközök felé vették az irányt. A londoni tőzsde indexe délután fél egy körül 1,5, a frankfurti mutató 2,6, a párizsi pedig 2,3 százalékos mínuszban volt.
| Döntöttek az Európai Unió tagországai pénteken arról, hogy folyósítják Írországnak és Portugáliának a korábban megállapodott többéves hitelcsomag következő részleteit. A tagállamok kormányait képviselő Tanács közleménye szerint Írország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hozzájárulásával együtt 7,5 milliárd, Portugália 11,5 milliárd euró hitelt kap ebben a hónapban, illetve október elején. A döntés úgynevezett írásos eljárással született, előzménye pedig az volt, hogy a két ország gazdasági programjának alakulásáról az EU és az IMF szakértői nyáron pozitívan foglaltak állást. A brüsszeli és washingtoni székhelyű intézmények küldöttségei júliusban, illetve augusztusban látogattak el a két érintett euróövezeti országba, és már akkor megállapították, hogy a programok megfelelően haladnak, a bejelentett lépések tükrözik a hatóságok elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció és a versenyképesség növelése mellett. A mostani hivatalos döntés így nem számít meglepetésnek egyik ország esetében sem. Következő részletként Írországnak az EU – az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniával együtt – 6 milliárd eurót folyósít, az IMF pedig 1,5 milliárdot. Portugália esetében az uniós részesedés 7,6 milliárd euró, a valutaalapé 3,9 milliárd. Az EU és az IMF Dublin támogatására tavaly 85, Portugália segítésére idén 78 milliárd eurós hitelprogramot indított. |
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.