Hirdetés

Nem tárgyalnak a hitelezők Athénnal: elmarad a mentőcsomag?

Miután kiderült, hogy Görögország képtelen tartani az idei hiánycélt, felfüggesztették a görög kormány, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió képviselői közötti tárgyalásokat – adta hírül a Reuters nemzetközi hírügynökség.

2011. szeptember 05., 09:192011. szeptember 05., 09:19

A tárgyaláson részt vevő döntéshozók a Reuters szerint 8,5-8,6 százalékos GDP-arányos hiányra számítanak idén Görögországban, szemben a 7,6 százalékos céllal – mondta a hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó, a tárgyalásokat ismerő forrás. A görög kormány a tárgyaló felek által jósolt hiánycéllal szemben 8,1 százalék körüli deficittel számol. A deficitcél módosítását pénteken hivatalosan is bejelentette Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminiszter, aki azt mondta, a vártnál erősebb gazdasági recesszió miatt Görögország az idén deficitcélja felülvizsgálatára kényszerül.

A miniszter szerint az IMF és az EU által biztosított, 110 milliárd eurós második mentőcsomag esedékes részlete folyósításának feltételeként kitűzött deficitcélt is módosítani kell. A pénzügyminiszter pénteki tájékoztatóján nem volt hajlandó új célszámot megnevezni, azt mondta, hogy a célt az EU és az IMF küldöttségével szeptember közepén folytatódó tárgyalásokon határozzák majd meg.

A Wall Street Journal amerikai gazdasági újság szerint a görögországi tárgyalások felfüggesztése és a görög hiány várható emelkedése is szerepet játszott abban, hogy az európai tőzsdék lejtőre kerültek pénteken. A befektetők kockázatvállalási kedve csökkent, és a biztonságos eszközök felé vették az irányt. A londoni tőzsde indexe délután fél egy körül 1,5, a frankfurti mutató 2,6, a párizsi pedig 2,3 százalékos mínuszban volt.
 

Pénz az íreknek és portugáloknak

Döntöttek az Európai Unió tagországai pénteken arról, hogy folyósítják Írországnak és Portugáliának a korábban megállapodott többéves hitelcsomag következő részleteit. A tagállamok kormányait képviselő Tanács közleménye szerint Írország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hozzájárulásával együtt 7,5 milliárd, Portugália 11,5 milliárd euró hitelt kap ebben a hónapban, illetve október elején. A döntés úgynevezett írásos eljárással született, előzménye pedig az volt, hogy a két ország gazdasági programjának alakulásáról az EU és az IMF szakértői nyáron pozitívan foglaltak állást. A brüsszeli és washingtoni székhelyű intézmények küldöttségei júliusban, illetve augusztusban látogattak el a két érintett euróövezeti országba, és már akkor megállapították, hogy a programok megfelelően haladnak, a bejelentett lépések tükrözik a hatóságok elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció és a versenyképesség növelése mellett. A mostani hivatalos döntés így nem számít meglepetésnek egyik ország esetében sem. Következő részletként Írországnak az EU – az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniával együtt – 6 milliárd eurót folyósít, az IMF pedig 1,5 milliárdot. Portugália esetében az uniós részesedés 7,6 milliárd euró, a valutaalapé 3,9 milliárd. Az EU és az IMF Dublin támogatására tavaly 85, Portugália segítésére idén 78 milliárd eurós hitelprogramot indított.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés