
Fotó: Bíró Kovács Blanka
A bürokratikus eljárások miatt késik a sepsiszentgyörgyi ipari park és a napelempark beindítása. Bár ezeknek a létesítményeknek jövedelmet kellene generálniuk a városnak, a hosszadalmas hivatalos eljárások miatt egyelőre ráfizetésesek.
2017. május 29., 08:092017. május 29., 08:09
2017. május 29., 22:382017. május 29., 22:38
Minderre Antal Árpád polgármester irányította rá a figyelmet. Elmondta, folyamatban van az iparipark-minősítés megszerzése, ám
„Vannak más érdeklődők, működhetne az ipari park, ám a hosszadalmas, értelmetlen procedúra miatt telnek az évek. Abszurd dráma ez az ország” – fogalmazott az elöljáró.
A Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői ipari park 24,6 millió lejből épült, az összeg háromnegyedét hívták le a Regionális Operatív Program révén, a többit helyi költségvetésből fedezték. A 16 hektáros létesítmény a számítások szerint 10-14 céget tud befogadni, beindulásával legalább 300 új munkahely jön létre. A pályázatot tavaly júniusban zárták le, akkor folyamodhattak az ipari minisztériumhoz az iparipark-minősítésért, a procedúra azóta is húzódik.
Hasonló a helyzet a szintén uniós forrásból már tavalyelőtt elkészült napelemparkkal is, ahol
Először azért késett a beindítása, mert a liberalizált árampiacon csak a tőzsde közvetítésével lehetett volna értékesíteni a megtermelt energiát, majd ezt a helyzetet egy tavaly megjelent kormányhatározat tisztázta, és lehetővé tette, hogy az áramszolgáltató közvetlenül átvegye a napelemparkokban megtermelt energiát.
A sepsiszentgyörgyi park a városi közvilágítás, a városháza, az önkormányzatnak alárendelt intézmények – iskolák, szociális, művelődési intézmények – energiaszükségletének 85 százalékát tudná fedezni, tehát évi mintegy kétmillió lejes megtakarítást eredményezne a városnak.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!