Hirdetés

Nem kormánytagok ellen irányul a kedvezményes földgázvásárlás kapcsán indult nyomozás

Kormánytagok kapcsán nem, mindössze a Romgaz Rt volt tisztségviselői kapcsán vizsgálódik a főügyészség a 120 millió eurós kárt okozó bűnszervezet kapcsán – jelentette be pénteken Laura Codruţa Kövesi. A főügyész abban az ügyben nyilatkozott, hogy a Szervezettbűnözés- és Terrorelhárító Nyomozati Főosztály (DIICOT) a napokban bejelentette: összeesküvés és a nemzetgazdaság aláásásának gyanúja miatt eljárás indult a Romgaz földgázkitermelő vállalat, a gazdasági minisztérium és az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) összesen negyven munkatársa ellen, akik azzal okoztak 126 millió dolláros kárt okoztak a Romgaznak és az államkasszának, miután közreműködésükkel egy magáncég jóval a piaci ár alatt vásárolhatott földgázt a Romgaztól.

Hírösszefoglaló

2012. január 06., 14:342012. január 06., 14:34

Laura Codruţa Kövesi azt mondta: a kedvezményes gázvásárlást lehetővé tevő kormányrendelet elfogadásának körülményei nem képezik a vizsgálat tárgyát. „Eddig 30 gyanúsítottat hallgattunk ki, de ezeknek köre bűvölhet.” - mondta a főügyész. Kijelentette: az ügyben egyre jobban körvonalazódik a nemzetgazdaság aláásásának bűncselekménye, ugyanis az elkövetők veszélybe sodorták az országos energetikai rendszert.

A nyomozati anyagból kiderül, hogy a gyanúsítottak közreműködésével a magáncég jóval a piaci ár alatt vásárolhatott földgázt a Romgaztól, ráadásul a fennálló szabályozásokat megsértve a belföldre szánt termelésből. A cég ugyanakkor annak ellenére is élhetett a vásárlási kedvezménnyel, hogy jelentős adósságot halmozott fel a Romgaz felé a korábban szállított energiahordozóért.

Az ügyészség szerint mindez súlyos következményekkel járt, ugyanis a cég számára annyi gázt szállítottak, hogy lehetetlenné vált az országos programban eredetileg tervezett gázmennyiség tartalékolása, ami veszélybe sodorta a nemzetgazdaság stratégiai ágazatának számító országos energetikai rendszert, és aláásta a nemzetgazdaságot.

Mint kiderült, a nyomozásban a hírszerző szolgálat is részt vett, amely a DIICOT felé jelezte, hogy Ioan Niculae InterAgro nevű cége a nemzetgazdaság aláaknázását célzó tevékenységgel gyanúsítható.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés