
2011. szeptember 09., 10:452011. szeptember 09., 10:45
Ezt a bejelentések szerint az elkövetkező két-három évben újrapozícionálják, majd várhatóan értékesítik.
„Politikai döntés volt, hogy az orosz bank nem vásárolta meg a Volksbank Romániát is” – szögezte le a Krónika megkeresésére Benedek Levente, a pénzintézet sepsiszentgyörgyi fiókjának igazgatója, aki emlékeztetett, a Volksbank International részvénytársaságnak nyolc országban volt képviselete, ezek közül a romániai a legnagyobb, a teljes hálózat egyharmadát jelentette. A Volksbank Románia 5 milliárd euró aktívával rendelkezik, míg például a méretben utána következő cseh és magyar képviselet csak 2-2 milliárd euróval.
Benedek Levente úgy látja, a döntés mögött az állhat, hogy a vonatkozó európai uniós rendelet értelmében a hálózatot abban az országban kell konszolidálni, amely a legnagyobb hányadát adja – ennek értelmében ha az orosz pénzintézet a romániai képviseletet is megvette volna, Bukarestben kellett volna létrehoznia a székhelyét, és ezáltal az összes tranzakcióját a Román Nemzeti Bank felügyelte volna. „Az a Román Nemzeti Bank, amelynek rengeteg leltári tárgya van Oroszországban” – hívta fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi igazgató. Benedek ugyanakkor arra is kitért, hogy a Volksbank Románia rengeteg ingatlanhitelt folyósított, és az ingatlangaranciák értékének esése miatt tavaly a jegybank biztonsági alapot hozott létre, és emiatt zárta veszteséggel az elmúlt évet a Volksbank. „Amint ezeket az ingatlanhiteleket törlesztik, a províziók már nyereséget jelentenek az idéntől már különben is profitot termelő banknak” – magyarázta a szakember.
Kérdésünkre, hogy mit tanácsol ügyfeleiknek, Benedek Levente hangsúlyozta, nincs ok aggodalomra, sőt imázs és tartalmi változásokat terveznek, újrakezdik a hitelezést, és a válság és az 50-es kormányrendelet miatti bank-ügyfél nézeteltérésekből levont következtetéseket figyelembe véve új stratégiát dolgoznak ki. A Volksbank Románia továbbra is az osztrák ÖVAG-hoz tartozik, és a következő 3-5 évben biztos nem adják el, összegzett Benedek Levente.
A csütörtökön lezárt tranzakcióval egyébként a legnagyobb orosz bank nyolc országban lesz jelen a térségben. A vételár – a VBI részvényei osztalékainak függvényében – 585-645 millió euró között várható. A Szberbank ezzel kizárólagos tulajdonosa lesz a VBI-nek.
A VBI eddigi többségi tulajdonosa az osztrák anyavállalat, az ÖVAG volt 51 százalékkal. A fennmaradó tulajdonrész 24,5-24,5 százalékos arányban a német DZ Bank/WGZ Bank, illetve a francia Banque Populaire Caisse d’Epargne (BPCE) tulajdonában volt. Az előzetes szándéknyilatkozat még júliusban született meg, több hónapos tárgyalások után. A véglegesítésről szóló dokumentumokat csütörtökön délelőtt, a sajtó képviselői előtt írták alá.
Herman Gref, a Szberbank és Gerald Wenzel, az ÖVAG vezérigazgatója kijelentette, a megállapodás azért jött létre, mert mindkét fél érdekelt volt benne. „Egy olyan környezetben jött létre az adásvétel, amely nem igazán kedvez az akvizícióknak” – tette hozzá az osztrák bankcsoport első embere. Ez egyébként a Szberbank első akvizíciója az egykori szovjet tagköztársaságokon kívüli térségben. Egyúttal a második nagy bevásárlása idén, miután egymilliárd dollárért megvásárolta a Troika Dialog orosz befektetési társaságot.
Az ÖVAG két veszteséges év után tavaly ismét nyereséggel zárta az évet (55,4 millió euróval), ugyanakkor az egyetlen volt az osztrák bankok közül, amely nem állta ki a legutóbbi európai stressztesztet. Az adásvétel az osztrák anyavállalat saját eszközeit 300 millió euróval erősíti. A VBI csoport a tavalyi évet 13,7 milliárd eurós mérlegfőösszeggel zárta, és több mint ötezer dolgozót foglalkoztatott. Az idei első fél évet a romániai üzletrésszel együtt 20,8 millió eurós pozitív üzemi eredménnyel zárta, az adózás utáni eredmény 14,8 millió euró volt. A román leányvállalat nélkül számított üzemi eredmény 22 millió euró, az adózás utáni eredmény 15,9 millió euró volt.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.