2012. március 06., 09:002012. március 06., 09:00
„Kötelességünk a lakosság érdekeit szolgálni, különösen a jelenlegi nehéz időszakban. A szabályozott díjszabások felfüggesztése fokozatosan történik majd, hogy az minél kedvezőbb legyen a végső fogyasztók számára” – mutatott rá a tárcavezető. Hangsúlyozta: az árliberalizáció a jelenlegi elképzelések szerint 2017-ben fog lezárulni, ellentétben a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott év eleji tárgyalások során meghatározott határidővel, amely szerint a folyamatot már 2015-ig véglegesíteni kellett volna.
Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője februárban még úgy nyilatkozott: az ipari fogyasztók számára az eljárás már a következő hónapokban elkezdődik, a háztartások esetében ezzel szemben rugalmasabb elképzelést fognak alkalmazni, amelyet csak 2013-ban kezdenek meg. A gazdasági miniszter tegnap azt is elmondta, az elektromos áram díjszabásaira vonatkozó törvénytervezetet március folyamán küldik majd a parlament elé. A tervezet a nem háztartásbeli ügyfelek számára előírt árak fokozatosan történő megszüntetéséről rendelkezik, emellett előírja az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) működési függetlenségét az európai uniós irányelveknek megfelelően.
A hatóság ennek értelmében szankcionálhatná a törvényes előírásokat megszegő gazdasági szereplőket, valamint önállóan dönthetne az elektromos áram piacán létező konkurenciát érintő kérdésekben. A törvénytervezet értelmében a nem háztartásbeli végső fogyasztók egyszerre több szállítóval is szerződést köthetnének, az ügyfeleknek pedig háromhetes határidő állna rendelkezésükre, ha más szállítótól szeretnék igényelni a villanyáramot.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.