Hirdetés

Nem akarnak tanulni az állástalanok

A munkanélküliek az elvártnál alacsonyabb arányban vesznek részt a tanfolyamokon, a pályakezdő fiatalokat nehéz bevonni a tevékenységekbe, és kevesen állnak munkába – összegezte az elmúlt év kihívásait a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója. 

Bíró Blanka

2016. január 19., 19:122016. január 19., 19:12

Kelemen Tibor keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, az állástalanokat nehéz rávenni, hogy elvégezzenek például egy szabás-varrás tanfolyamot, mert nem akarnak az ágazatban dolgozni, keveslik ugyanis a megerőltető munkáért járó bért. Ám amikor már nincs más kilátás, akkor elmennek a készruhagyárba, egy hét gyorstalpalón megtanulják az alapokat, és szakképzetlenként dolgoznak – tudtuk meg.

A nadrággyárakban, a szalagmunkát végeztető üzemekben általában nagy a fluktuáció, sokat alkalmaznak, de sokan felmondanak, arra hivatkozva, hogy egészségi problémáik vannak, vagy nem felel meg a program, a túlórákat kifogásolják. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a pályakezdő fiatalok bejelentkeznek ugyan az ügynökségnél, hogy megkapják az állami támogatást, ám nem érdekeltek a munkahelykeresésben – egy részük arra készül, hogy egy év után folytatja a tanulmányait, sokan pedig a külföldi állásra várnak.

„A legnagyobb gondok a vidéki fiatalokkal vannak, ők a szüleik földjén próbálnak gazdálkodni, vagy a tehetősebb szomszédaiknál dolgoznak napszámban\" – mutatott rá Kelemen Tibor, aki szerint akadályt jelent, hogy nincs megoldva az ingázás lehetősége. „Ez egy ördögi kör. Amíg a falvakból nem járnak be városra dolgozni, addig a szállítási vállalatok nem látják a piacot, és nem indítanak járatokat, ám amíg nincs rendszeres buszjárat, addig a vidékiek nem merik bevállalni a városi munkát\" – magyarázta a munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója. Kelemen egyúttal arról is beszámolt, hogy tavaly 67 tanfolyamot szerveztek, ezeken 1135 munkanélküli vett részt, közülük 366-an találtak állást.

A tapasztalatok szerint egyébként különösen a romák körében magas a tartósan munkanélküliek aránya, ám őket támogatás nélkül nem lehet bevonzani a tanfolyamokra. „Ha nem kapnak pénzt, amíg tanulnak, akkor nem tudják eltartani a családot, hiszen napszámban dolgoznak, kukáznak, vasat vagy ilyenkor az erdőben tüzelőt gyűjtögetnek\" – magyarázta a munkaügyi szakember.

Kovászna megyében például a tartósan munkanélküliek 53 százaléka roma nemzetiségű, ugyanakkor az évek óta állástalanok 60 százaléka él vidéken, és szintén a 60 százalékuk az elemi iskolát sem végezte el. Az év végén Kovászna megyében 5,69 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, a nyilvántartásban szereplők 80 százaléka pedig már nem kapott segélyt. Az ügynökség adatai szerint 3800 cég 44 ezer munkavállalót foglalkoztatott, az átlagbér pedig 1754 lej volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés