
Fotó: Veres Nándor
Mintegy 35 ezer helyi és megyei közigazgatási dolgozó csatlakozott kedden a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) által meghirdetett egynapos munkabeszüntetéshez, sok közszolga viszont inkább tovább dolgozott, arra hivatkozva, hogy nem értesítették őket, vagy éppen attól tartanak, a kihagyott munkanapért nem kapnak fizetést. A szakszervezetiek viszont nem adják fel, általános sztrájkra is készek július 19-étől.
2016. július 12., 19:042016. július 12., 19:04
2016. július 12., 19:202016. július 12., 19:20
Általános sztrájkot hirdet a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA), amennyiben a kormány a következő egy héten belül sem teljesíti követeléseiket. A múlt heti egyórás munkabeszüntetés után kedden az ország mintegy 35 ezer közalkalmazottja tagadta meg a munkát, szerdától újra dolgoznak, ám keddtől készek meghatározatlan időre felfüggeszteni tevékenységüket.
„Elsősorban azt várjuk, hogy találjanak megoldást a követeléseinkre, ha nem, július 19-én általános sztrájkba kezdünk\" – jelentette ki kedden a Krónika megkeresésére Valer Suciu, a FNSA elnöke, aki egyben a kolozsvári polgármesteri hivatal Civitas szakszervezetének vezetője. Kérdésünkre elmondta: utoljára pénteken, július 8-án tárgyaltak a kormánnyal, délután három órától este fél tizenegyig egyeztettek, de nem jutottak egyezségre. „Várjuk, hogy keressen meg a kormány, hogy lássuk, hogyan oldjuk meg a problémát. Ha nem sikerül, akkor, mint már mondtam, keddtől meghatározatlan időre beszüntetjük a munkát\" – szögezte le a szakszervezeti vezető.
Mint ismeretes, a FNSA többek közt az követeli, hogy a helyi közigazgatásban dolgozók számára biztosítsák az étkezési utalványokat, ott ahol a költségvetési források ezt lehetővé teszik, adjanak üdülési csekkeket, illetve 25 százalékkal emeljék a köztisztviselők és a szerződött személyzet bérét. A szakszervezet szerint a romániai helyi közigazgatásban dolgozók a legrosszabbul fizetett és leginkább diszkriminált közalkalmazotti kategóriát alkotják, hiszen többségük minimálbérrel vagy annál csak némileg nagyobb fizetéssel áll alkalmazásban (bruttó 1250 lej havonta).
Sokan csatlakoztak
Kolozsváron mintegy 800 közalkalmazott csatlakozott az országos sztrájkhoz. Ők a rendes munkaidőben bementek a hivatalba, irodáikban ültek, azonban nem dolgoztak. Iulia Perșă, a városháza szóvivője napközben arról számolt be a Krónikának, hogy bár az önkormányzat tevékenysége takaréklángon működik, teljesen nyugodt a hangulat. Adókat, illetékeket nem lehetett befizetni, ám a lakosság-nyilvántartás részben működött: azaz kiadták a halotti anyakönyvi kivonatokat és a személyazonossági igazolványokat, azonban kéréseket, egyéb iratokat nem vettek át.
Ottjártunkkor a sepsiszentgyörgyi városháza portása magyarázta éppen végtelen türelemmel az ügyes-bajos dolgaikkal betérőknek, hogy „sztrájk van, jöjjenek vissza holnap\". A polgárok általában még próbálkoztak, hogy csak érdeklődni szeretnének, csak egy igazolvány kell, csak időpontot egyeztetnének, de aztán beletörődtek, hogy a sztrájk alatt nincs sem felvilágosítás, sem igazolás, sem időpont-egyeztetés.
Ferencz Tibor, a Nova Vita szakszervezet háromszéki elnöke lapunknak elmondta, összesen 612 közalkalmazott csatlakozott a tiltakozó megmozduláshoz, nem volt ügyfélfogadás a megyei tanácsnál, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban és az alárendelt intézményeknél, és további három városban és 15 községházán. Ferencz Tibor arra kérte az ágazatban dolgozókat, hogyha a további tiltakozás során nem is vállalják a munkabeszüntetést, mert az fizetéscsökkentéssel jár, legalább írásban jelezzék, hogy támogatják a megmozdulást. „Úgy etikus, hogy valamilyen részt mindenki vállaljon ebben a küzdelemben, hiszen ha sikerül eredményeket elérni, az mindenkit érint majd\" – hangsúlyozta.
Kifejtette, a kormány „macska-egér játékot\" folytat velük, legutóbb is pénteken délutánra hívták be őket tárgyalni, majd a többórás egyeztetés után, amikor alá kellett volna írni a dokumentumot, nem az volt írásban, amiben megállapodtak. „Elképzelhető, hogy pénteken újra lesznek egyeztetések, mi bízunk benne, hogy sikerül dűlőre jutni, de ha mégsem, jövő héten kirobbantjuk az általános sztrájkot\" – szögezte le Ferencz Tibor. Kovászna megyében 80-90 százalékos a támogatottság, ám az általános sztrájkhoz országos szinten is össze kell gyűjteni a szakszervezeti tagok több mint felének a támogató aláírását.
Különösebb esemény, rendbontás nélkül zajlott kedden a sztrájk a csíkszeredai városházán is. Elekes Katalin, Csíkszereda polgármesteri hivatala szakszervezeti tömörülésének, a Mikó Szakszervezetnek az elnöke kérdésünkre elmondta, a csíkszeredai városházán rendben zajlott le a sztrájk. „Nincs tudomásom arról, hogy elégedetlenség vagy bármi más történt volna, elfogadták az adófizetők, az ügyfelek, hogy sztrájkolunk. Köszönjük a megértésüket, reméljük, elérjük célunkat\" – hangsúlyozta a szakszervezeti elnök.
Akadt, aki kihagyta
Az aradi önkormányzat kimaradt a munkabeszüntetésből. „Nem veszünk részt ebben a sztrájkban, ám szolidárisak vagyunk, támogatjuk a követeléseket, de mivel a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége nem tájékoztatott bennünket arról, hogy pontosan mikor lesz a munkabeszüntetés, így már nem volt időnk elindítani a sztrájkban való részvételhez szükséges eljárást\" – idézte a Mediafax hírügynökség Mihnea Silaghit, az aradi polgármesteri hivatal szakszervezeti vezetőjét.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal alkalmazottai eddig még soha nem vettek részt országos akciókban, és nem is kapnak értesítéseket azokról – közölte érdeklődésünkre a szakszervezet elnöke. Egyébként a dolgozók kevesebb, mint tíz százaléka szakszervezeti tag, ráadásul a hivatalosan bejegyzett szervezet nem is tagja az országos szakszervezetnek, és a polgármesteri hivatal illetékese szerint folyamatban van a feloszlása.
A marosvásárhelyi közalkalmazottak sem csatlakoztak a Közigazgatási Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége által keddre meghirdetett, egész napos sztrájkhoz, így fennakadások nélkül zajlott az ügyintézés a városházán és más hivatalokban is. A Pro Adminisztráció Szakszervezet – amelyhez a megyeszékhelyi városháza alkalmazottai is tartoznak – azt sérelmezte, hogy a mostani sztrájkot kezdeményező szakszervezet nem hívta őket tárgyalásokra, így nem csatlakoztak az akcióhoz.
Silvia Moldovan szakszervezeti elnök elmondta, azt kérik, hogy az egységes bértörvényt alkalmazzák, és újra részesüljenek étkezési utalványokban. „Maros megyében több mint kétezer tagunk van, többek között a marosvásárhelyi városháza alkalmazottai is. Nem értünk egyet azzal, hogy mindenkinek egyforma százalékban emeljék a fizetését. Azt szeretnénk, hogy a tanügyben és egészségügyben alkalmazott egységes törvény legyen érvényes a közigazgatásban is\" – nyilatkozta érdeklődésünkre Silvia Moldovan. Az elnök hozzátette: amennyiben az egyeztető tárgyalásokon nem sikerül ezeket a célokat elérni, szeptemberben tiltakozó megmozdulásokat szerveznek.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!