Hirdetés

Nekihajtott az autóipar a botrányos gépjárműadónak

gépjárműadó, autóvezetés

Van kiút? Igazságosabb gépjármű-adóztatást követel az autóipar

Fotó: Orbán Orsolya

Hiba a szén-dioxid-kibocsátás kivezetése a gépjárműadó új számítási képletéből; azok, akik kidolgozták, „nem jártak iskolába”, miközben a „szerző” továbbra is ismeretlen – jelentette ki a Romániai Autógyártók és -importőrök Szövetségének (APIA) elnöke. Dan Vardie azt is közölte, hogy tiltakozásul petíciót indítottak a gépjárműadó számítási módja ellen.

Páva Adorján

2026. január 23., 20:212026. január 23., 20:21

„Remélem, mellettünk állnak abban a kezdeményezésben, amelyet elindítunk, nevezetesen egy petíciót, amelynek célja, hogy az embereket tiltakozásra ösztönözze ez ellen az éves gépjárműadó ellen. Itt még egyszer be fogjuk bizonyítani, hogy ez az adó mind műszaki, mind tudományos szempontból hibás” – szögezte le csütörtökön az autóipari szakember. Aki indulatosan folytatta.

Idézet
Más szóval, akik kidolgozták, nem jártak iskolába. Ez önmagában nem probléma, mindenki maga választ az életben, de nem értem, miért engedhetik meg maguknak azok, akik nem jártak iskolába, hogy Romániában törvényeket alkossanak.

Mindeddig a szerző ismeretlen. Tudomásom szerint egyetlen újságírónak sem sikerült beszélnie az adott képlet szerzőjével” – mondta az Agerpres hírügynökség szerint Vardie.

Hirdetés

Emlékeztetett: az APIA rendeltetése az, hogy az állami hatóságok műszaki tanácsadója legyen, és segítsen nekik megérteni, hogyan működik ez az iparág, valamint mik a piac igényei: milyen megoldások illeszkednek, melyek nem, és különösen az, hogy mi a helyzet az Európai Unió más országaiban.

A jogszabálytervezet kidolgozása során megállapítást nyert: Európában az autók megadóztatása nem egységes képlet alapján történik, a közös nevező azonban a „szennyező fizet” elv.

„Az egész Európai Unióban minden adóztatási forma közös nevezője a »szennyező fizet« elv. Minél többet szennyez az autód, annál több adót fizetsz. Egy másik elv, amely egész Európában megjelenik, a gépjármű kora, nem pedig az Euro-szabvány. Ez a jelenlegi, a kormány által javasolt képlet első súlyos műszaki hibája” – állapította meg.

„Még egyszer elmondom, mert ez nem nagy mérnöki tudomány, nem »rakétatudományról« beszélünk. Ezek az Euro-szabványok elsősorban a szennyezésre vonatkoznak, nem a szén-dioxidra. A CO₂, amint tudják, az üvegházhatású gázok kategóriájába tartozik, tehát megvan a maga megnevezése, ezért nem lehet mindig egy kalap alá venni a szennyezéssel. Európa egy szabványrendszer mellett döntött, és ezek a szabványok több éven át érvényesek. E szabványokon belül technikai fejlődés ment végbe. Az Euro 6 a legutóbbi és a leghosszabb, A, B, C, D, E és F alosztályokkal” – ismertette Dan Vardie.

Aki szerint a szén-dioxid-kibocsátás képletből való kizárása „minden tudományos érv és az európai jogszabályok szempontjából hiba, elfogadhatatlan, elképzelhetetlen”.

Az APIA csütörtökön indította el a 2026-os gépjárműadó módosítását célzó petíciót, egy igazságosabb adóztatás érdekében. A kezdeményezés műszaki kritériumokon és bevált európai gyakorlatokon alapul, tekintettel a jelenlegi adórendszer által generált számos anomáliára és igazságtalan hatásra.

A romániai autógyártók és -importőrök úgy vélik, hogy az új képlet, amelyet 2026 januárjától vezetnek be, kizárólag a hengerűrtartalom és az Euro-norma alapján számítja ki a gépjárműadót, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva más alapvető tényezőket:

  • a CO₂-kibocsátást,
  • a gyártás évét
  • és az újonnan bevezetett „zöld” technológiákat.

Új, modern, alacsony kibocsátású autók súlyosabban adóznak, mint régi, jobban szennyező és kevésbé biztonságos járművek, ellentétben az európai „szennyező fizet” elvvel

– hangsúlyozza az ágazati szövetség. Az 1994-ben létrehozott, 1996 óta az Autógyártók Világszervezetének (OICA) tagjaként működő APIA képviselői rámutatnak, hogy a szervezet honlapján elérhető űrlap kitöltésével az állampolgárok közvetlenül jelezhetik a hatóságok felé a jelenlegi gépjárműadó-képlet felülvizsgálatának szükségességét. Ezt követően az egyesület hivatalosan továbbítja a nyilvános konzultáció eredményeit a kormány és a pénzügyminisztérium felé.

Amint arról beszámoltunk, a január elsején életbe lépett helyi adóemelések egyik leglátványosabb, egyúttal leghevesebben vitatott eleme az autóadó újraszámítása lett. Sok tulajdonos többszörös, óriási nagyságrendű ugrással szembesült,

ráadásul a sokkoló változás éppen a modern, az eddig hatóságilag is „ajnározott” hibrid autók tulajdonosait érinti a legfájóbban.

Az év első napjainak tapasztalatai szerint az új logika több helyen szembemegy a meghirdetett „szennyező fizet” elvvel: a korszerűbb, alacsonyabb kibocsátású járművek autóadója – egy utólagos módosítás miatt – sok esetben jóval magasabb lett, mint a régi, kifejezetten szennyező gépkocsiké.

A drágítások országos szinten közfelháborodást okoztak. Sepsiszentgyörgyön utcára is vonultak az elégedetlen lakosok, mire Antal Árpád polgármester – egyes hangok szerint veszélyes precedenst teremtve – visszavonulót fújt: bejelentette, hogy átdolgozzák az adópolitikát, „visszatekerik” az összegeket, a különbözetet pedig visszaadják azoknak, akik már kifizették az eredetileg közölt adókat.

korábban írtuk

Antal Árpád visszavonulót fúj: átdolgozzák az adópolitikát, a különbözetet visszaadják
Antal Árpád visszavonulót fúj: átdolgozzák az adópolitikát, a különbözetet visszaadják

Újragondoljuk és átdolgozzuk az adópolitikát – jelentette be csütörtökön Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint így okafogyottá vált a napokban belebegtetett népszavazás kiírása.

korábban írtuk

„Büntetik” a hibrideseket: mégis hogyan sokszorozódhatott meg az autóadó?
„Büntetik” a hibrideseket: mégis hogyan sokszorozódhatott meg az autóadó?

A január elsején életbe lépett helyi adóemelések egyik leglátványosabb, egyúttal leghevesebben vitatott eleme az autóadó újraszámítása lett. Sok tulajdonos többszörös, óriási nagyságrendű ugrással szembesült.

korábban írtuk

Elkerekedett a polgárok szeme, amikor az első adófizetési napon a pénztárhoz járultak
Elkerekedett a polgárok szeme, amikor az első adófizetési napon a pénztárhoz járultak

Országszerte megnyíltak hétfőn a polgármesteri hivatalok adó- és illetékosztályai, ahol a polgárok kifizethetik az ettől az évtől sok esetben a duplájára, sőt a háromszorosára emelkedett helyi adóikat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés