2010. augusztus 12., 10:182010. augusztus 12., 10:18
Mint tájékoztatott, a nagyváradi piacokon a RAPAS igazgatótanácsának pénteki döntése nyomán ezentúl 7 lej helyett 8 lejnyi napidíjat kell fizetni, a vállalkozásoknak 180 helyett 220 lejt, a termelőknek pedig 120 lej helyett 160 lejt kell havonta lepengetniük az asztalokért.
Akinek az asztalán kívül további helyre van szüksége, annak óránként 8 lejt kell fizetnie négyzetméterenként. A piaci asztalok bérleti díjait egyébként 2008 óta nem emelték, emlékeztetett Cosma. Megtudtuk, változott egyúttal az ócskapiacon működő autópiaci belépő ára, ezt az eddigi 20 lejről 21 lejre emelték. Az áfaemelés ellenére sem változtatták meg eközben a szintén a RAPAS-hoz tartozó strandok belépőinek árát, vagy az illemhelyek díjszabását, hangzott el.
„Az önkormányzatnak hosszú ideig más véleménye volt az áfafizetésről, mint a pénzügymisztériumnak” – mondta az igazgató. Mint részletezte, a közhasznú társaságnál tavaly végzett ellenőrzés kimutatta, hogy körülbelül 1,1 millió lejnyi áfát kell befizetniük, mivel a 2003 és 2007 között kapott önkormányzati támogatások után nem fizették ki azt.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.