Hirdetés

Nagy összeggel támogatja az állam áprilistól a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását

fiatalok

Florin Manole munkaügyi miniszter bejelentette, 170 millió euróval támogatják a fiatalok foglalkoztatását

Fotó: gov.ro

Egy várhatóan áprilistól induló program keretében az állam összesen 170 millió euróval támogatja 28 ezer pályakezdő fiatal foglalkoztatását – jelentette be szombaton munkaügyi miniszter.

Krónika

2026. március 21., 18:232026. március 21., 18:23

Aradi sajtótájékoztatóján Florin Manole elmondta, hogy a kormány 24 hónapon keresztül biztosít vissza nem térítendő támogatást a munkát vállaló pályakezdő fiataloknak – írta az Agerpres.

  • A szubvenció összege
  • az első 12 hónapban havi 1000 lej,
  • a második 12 hónapban 1250 lej.

Emellett a fiatalokat foglalkoztató vállalkozások az első 12 hónapban havi 2250 lej támogatást kapnak. „Tehát mindkét fél jól jár” – jelentette ki a miniszter.


Hozzátette, hogy a támogatási időszak lejárta után a munkáltatóknak további 18 hónapig kötelező foglalkoztatniuk az alkalmazott fiatalokat. A miniszter szerint a programban részt vevő pályakezdő fiatalok

Hirdetés

a három és fél év alatt munkatapasztalatot szerezhetnek, ami hosszú távon is előnyt jelent számukra a munkaerőpiacon.

Manole hangsúlyozta, hogy a program célja a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliség csökkentése.

korábban írtuk

Vendégmunkások: szakképzetlenként dolgoznak azokban a munkakörökben, amiket a románok visszautasítanak
Vendégmunkások: szakképzetlenként dolgoznak azokban a munkakörökben, amiket a románok visszautasítanak

Több mint 140 000 nem uniós állampolgár dolgozik Romániában olyan munkakörökben, amelyeket a román állampolgárok elutasítanak. A vendégmunkások közel fele Nepálból és Srí Lankából származik, szakképzetlen munkásként dolgozik.

Florin Manole arról is beszélt, hogy azért támogatta az EU-n kívüli vendégmunkások kvótájának csökkentését, hogy nagyobb teret biztosítson a hazai munkaerő foglalkoztatásának.

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető emlékeztetett: a munkáltatói szervezetek a múlt év végén azt kérték, hogy a 2025-ös 100 ezerről 150 ezerre emeljék idén a kvótát, ő azonban a növekvő munkanélküliségre hivatkozva

75 ezerre csökkentette volna az EU-n kívüli állampolgároknak kiadható új munkavállalási engedélyek számát.

Manole felidézte, hogy végül kompromisszumként 90 ezerben állapították meg a 2026-os keretszámot. Megjegyezte, hogy

egyes hazai cégek azért kérték a kvóta jelentős emelését, mert előnyben részesítik a „minimálbérért dolgozó, kiszolgáltatott és könnyen lecserélhető” munkaerőt.

„Nem hiszem, hogy ebben az irányban kellene elmozdulnia a hazai munkaerőpiacnak” – tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta azt is, hogy a Romániában dolgozó külföldieket megilletik az egyenlő jogok és a tisztelet, de elsődlegesnek tartja, hogy minél több lehetőség jusson a hazai munkavállalóknak.

korábban írtuk

Sehol a világon nem valósult meg teljesen a nemi egyenlőség a munkaerőpiacon
Sehol a világon nem valósult meg teljesen a nemi egyenlőség a munkaerőpiacon

Sehol nincs teljes nemi egyenlőség a világon a munkaerőpiacon a Világbank kedden közzétett jelentése szerint, amelyben kiemelték azt is, hogy a nők alig négy százaléka él olyan országban, ahol a körülmények megközelítik az egyenlőséget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Üzemanyagárak: ismét felfele kúsztak, szombaton is drágult a gázolaj és a benzin

Az üzemanyagárak szombaton is emelkedtek, immár ötödik napja egymás után és tizenkettedik alkalommal az iráni háború kezdete óta. Az üzemanyagárak emelkedése jelentős, mind a benzin, mind a gázolaj esetében.

Üzemanyagárak: ismét felfele kúsztak, szombaton is drágult a gázolaj és a benzin
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Élelmiszer-bizonytalanság: sokan kénytelenek átalakítani étkezési szokásaikat anyagi helyzetük miatt

Sok romániai lakos kénytelen pénzügyi okokból átalakítani étkezési szokásait – derül ki egy, a The Access Alliance kezdeményezésére készült felmérésből.

Élelmiszer-bizonytalanság: sokan kénytelenek átalakítani étkezési szokásaikat anyagi helyzetük miatt
2026. március 20., péntek

A világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés – jelentette ki pénteken Feliciu Paraschiv.

A világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
2026. március 20., péntek

Olajválság: otthoni munkát és kevesebb repülést javasol a Nemzetközi Energiaügynökség

A közel-keleti konfliktus miatt fokozódó energiapiaci bizonytalanságra reagálva a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tízpontos intézkedéscsomagot javasol az olajfogyasztás csökkentésére.

Olajválság: otthoni munkát és kevesebb repülést javasol a Nemzetközi Energiaügynökség
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Az eddigi legnagyobb üzemanyag-drágulást hozta Romániában az iráni háború

Minden eddiginél nagyobb mértékű drágulást eredményezett a romániai üzemanyagpiacon az iráni háború. Péntek reggelre a standard benzin literenkénti ára elérte a 9 lejt.

Az eddigi legnagyobb üzemanyag-drágulást hozta Romániában az iráni háború
2026. március 19., csütörtök

Jelentősen megdrágultak az építőanyagok is a közel-keleti háború miatt

Drágulnak az építőanyagok is a közel-keleti háború miatt, egyes esetekben 15%-kal emelkednek a romániai árak.

Jelentősen megdrágultak az építőanyagok is a közel-keleti háború miatt
2026. március 19., csütörtök

Sertéspestis Romániában: tartós válságot okoz a visszatérő járvány

Ismét új gócpont jelent meg a romániai sertéspestis-térképen: szerdán Temes megyében regisztrálták a legfrissebb fertőzést. A jelenség azonban messze nem elszigetelt eset, hanem egy évek óta visszatérő, makacs probléma része.

Sertéspestis Romániában: tartós válságot okoz a visszatérő járvány
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Isărescu a költségvetési deficit csökkentését sürgeti, de óva int a túlzott megszorításoktól

A költségvetési hiányt korrigálni kell, ellenkező esetben Románia elveszítheti, amit az elmúlt hónapokban elért, beleértve a hitelességét, a külső piacokhoz való hozzáférését és a befektetésre ajánlott országminősítést – jelentette ki Mugur Isărescu.

Isărescu a költségvetési deficit csökkentését sürgeti, de óva int a túlzott megszorításoktól
2026. március 19., csütörtök

Minisztériumi reakció az üzemanyagdrágulásra: „stabil a piac”

Stabil és ellátási szempontból jól működik a romániai üzemanyagpiac, a biztonsági készletek feltöltöttsége meghaladja a 102 százalékot – tájékoztatott csütörtökön az energiaügyi minisztérium.

Minisztériumi reakció az üzemanyagdrágulásra: „stabil a piac”
2026. március 19., csütörtök

Nőtt, de továbbra sem túl acélos a román gazdaság iránti bizalom

Februárban 1,6 ponttal 48,4-re nőtt a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte csütörtökön a CFA Románia Egyesület.

Nőtt, de továbbra sem túl acélos a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés