
Jelentősen nőtt a vásárlási hajlandóság az első negyedévben Romániában: a mutató decembertől márciusig 11 ponttal emelkedett, és 2008 szeptembere óta most érte el maximumát – derül ki a GfK-felmérésből.
2016. április 23., 14:362016. április 23., 14:36
„Valószínűleg hozzájárult ehhez az eredményhez, hogy 2016. január elsejétől 4 százalékkal csökkent az általános forgalmi adó (áfa/TVA)” – közölte a közvélemény-kutató intézet. Szakértőik azonban arra is rámutatnak, a fogyasztók még távol állnak attól, hogy drága termékekre és szolgáltatásokra költsenek, hiszen jelen pillanatban túlnyomó többségük alig képes napi kiadásait fedezni.
Kiderül a felmérésből ugyanakkor az is, hogy a romániai fogyasztók 2014 októbere óta nem voltak ennyire borúlátók a gazdasági kilátások kapcsán. A gazdasági elvárások ugyanis csökkentek az első negyedévben, ez a mutató márciusban a 3-as értéken állt, ami 7 ponttal marad el a decemberi szinttől. A tavalyi év azonos időszakához képest ez a bizalmi mutató több mint 19 ponttal esett vissza.
„Ez a csökkenő tendencia meglepő, hiszen a gazdaság 4,3, illetve 3,4 százalékkal nőtt 2015 négy negyedéve során az azt megelőző évhez képest. A romániai fogyasztók utoljára 2014 októberében voltak ennyire borúlátók a gazdasági kilátásaik kapcsán” – derül ki a tanulmányból. Ennek egyik oka lehet, hogy a munkanélküliség csak enyhén csökkent az elmúlt év során.
A jövedelmet illetően viszont már pozitívak az elvárások, a mutató az év első negyedében csaknem 7 százalékkal nőtt, és márciusra elérte a 22-es pontszámot. A fogyasztók eszerint arra számítanak, hogy jövedelmük a következő hónapokban nőni fog – vagy azért, mert fizetésemelést kapnak, vagy a munkanélküliségi ráta csökkenésének eredményeképpen – tehát azért, mert sokan találnak majd újra munkát.
Európai szinten eközben a fogyasztók a gazdaság ütemének csökkenésétől, a szíriai háborútól (mint a menekültválság forrása), az európai terrorfenyegetettségtől, Nagy-Britanniának az EU-ból való lehetséges kilépésétől és a nagy fejlődő országok recessziójának folytatódásától félnek leginkább, ami mind a vásárlási kedvet, mint a gazdasági várakozásokat és a jövedelmek növekedésére irányuló reményeket befolyásolja. 2015 decembere és 2016 márciusa között 3,2 ponttal, 9 pontra csökkent az európai fogyasztói hangulat mutatója.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!