
Fotó: Zsók Enikő
Erőforrásközpontot rendez be a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség a sepsiszentgyörgyi Örkő városrész közelében – jelentette be Kelemen Tibor, az intézmény igazgatója. Elmondta, mintegy 600 ezer lejt különítettek el a költségvetésből, amiből megvásárolnak egy földszinti tömbházlakást, és ott hozzák létre a központot.
2016. december 14., 17:072016. december 14., 17:07
A többségében romák által lakott Őrkő negyed közelében rendezkednek be, és abban bíznak, hogy sikerül munkavállalásra ösztönözni, betűvetésre tanítani az ott élő, tartósan munkanélkülieket, de minden érintettet várnak majd a központban. Egyelőre heti két alkalommal szerveznek különböző tevékenységeket, tanácsadást vagy rövid lejáratú tanfolyamokat. A munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója szerint az a legfontosabb, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a tartósan munkanélküliekkel, ne veszítsék őket szem elől, mert van remény arra, hogy még vissza lehet hozni őket a munkaerőpiacra, hiszen az utóbbi időben egyre nagyobb a munkaerő-hiány.
Az intézményvezető ugyanakkor arra is kitért, hogy idén már nem álltak rendelkezésükre lehívható európai uniós pénzek, holott abból a finanszírozásból még fizetni is tudtak a különböző képzéseken résztvevőknek. Így most más módszereket kell találniuk, hogy valamilyen módon foglalkoztassák az állástalanokat, és rábírják őket arra, hogy inkább itthon keressenek állást, „ne csábuljanak el” a külföldről érkező néhány hetes szezonmunkára, vagy ne menjenek a szomszédos megyékbe dolgozni.
Kelemen Tibor egyébként azt tapasztalta, a munkavállalók most már egyre nagyobb áldozatokat hoznak annak érdekében, hogy megfelelő munkaerőt találjanak – az egyik nadrággyár igazgatója például hónapokig járta a falvakat, házról házra ment, s csak így sikerült ötven munkást toboroznia. Kovászna megyében az elmúlt hónapban 4,98 százalékos volt a munkanélküliségi mutató, októberhez képest enyhén növekedett.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
szóljon hozzá!