
Öt romániai pénzintézet tűnik el hamarosan a Román Nemzeti Bank (BNR) statisztikáiból az elmúlt időszakban elkezdett vagy végrehajtott tranzakciók nyomán – számolt be összeállításában a Ziarul Financiar gazdasági napilap.
2015. október 27., 16:352015. október 27., 16:35
Miután nemrég a portugál Montepio Bank a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt kivonult az országból, nemsokára a Volksbank, a Millennium, az RBS és a Bank of Cyprus is kikerül a hivatalos statisztikákból.
A hazai banki rendszerben jelenleg negyven pénzintézet tevékenykedik, ezek felének azonban 1 százalék alatti piaci részesedése van, így már régóta szó van az ágazat megszilárdításának szükségességéről. Ennek nyomán a szektorban több tranzakciót végrehajtottak az elmúlt időszakban, de továbbra is több pénzintézet számára keresnek vásárlót.
Év végén megszűnik a Volksbank
A Transilvania Bank a tavalyi év végén írt alá megállapodást a Volksbank felvásárlásáról, a tranzakció lezárását pedig idén áprilisban jelentették be, a végleges összeolvadást pedig év végéig hajtják végre, amikor a Volksbank gyakorlatilag megszűnik. A romániai piacon egyelőre harmadik Transilvania Bank összesen 711 millió eurót fizetett az osztrák kézben lévő pénzintézetért, a fúzió nyomán pedig elképzelhető, hogy a bank a második legnagyobb lesz az országban, megelőzve ezzel a BRD-t.
Ugyancsak év végéig zárják le a folyamatot, amelynek nyomán az UniCredit felvásárolja a nagy-britanniai RBS-t: az utóbbi alkalmazottainak egy része már átkerült az UniCredithez, az RBS bukaresti kirendeltségét pedig a tervek szerint decemberben zárják be. A tranzakció már 2013 őszétől folyamatban van.
Egy másik lényeges folyamat a piacon, hogy a magyar OTP Bank felvásárolja a portugál tulajdonban lévő Millennium Bank teljes portfolióját. A tranzakció felét már tavaly véglegesítették, a teljes eladásra pedig a bejelentések szerint már ebben a hónapban sor kerül. Az OTP 2011-ben az RBS-t akarta felvásárolni, a tárgyalások el is kezdődtek, végül azonban az eladásra nem került sor.
A magyarországi pénzintézet 39 millió eurót fizet a Millennium Bank mintegy 600 millió eurós aktíváiért, illetve a 80 ezer ügyfél átvételéért, a tranzakció nyomán pedig az OTP piaci részesedése eléri a 2 százalékot, ezzel megközelítik a tíz legnagyobb romániai bank listáját.
A Millennium Bank egyébként 2007-ben lépett be a romániai piacra, és néhány éve közel került ahhoz, hogy privatizálja a Román Kereskedelmi Bankot (BCR), de végül megelőzte őket az osztrák Erste-csoport. A gazdasági válság rendkívül rosszul érintette a portugál pénzintézetet, amely nem volt képes elég ügyfelet toborozni ahhoz, hogy nyereséggel fennmaradjon. Hamarosan a Bank of Cyprus is kivonul az országból, miután az elmúlt időszakban kisebb csomagokban eladták a portfoliókat.
Nem tettek kísérletet az eladásra
A szintén portugál tulajdonban lévő Montepio Bank már egy ideje nem szerepel a Román Nemzeti Bank hivatalos statisztikáiban. A csoport 2008 elején lépett be a hazai piacra, de nem terjeszkedett jelentősen: a BNR adatai szerint aktíváinak értéke mindössze 200 ezer lej volt, piaci részesedés szempontjából pedig utolsó helyen állt. A Montepio nem tett kísérletet romániai kirendeltsége eladására, hanem egyből a kivonulás mellett döntöttek.
A Ziarul Financiar arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban több bankot is átneveztek a tulajdonosváltás miatt, vagy a megújulás céljából. A magyar többségi tulajdonban lévő MKB Romexterra már 2010-ben a Nextebank nevet vette fel a pénzintézet átszervezésének keretében. A bankot végül tavaly az Axxess Capital beruházási csoport vásárolta fel.
A görög Emporiki Bankot 2012-ben nevezték át Credit Agricole-nak, míg a szintén görögországi ATE Bank a gazdasági válság után tűnt el Romániából, miután egy részét a Piraeus Bank vásárolta meg. Az Italo-Romena Bank tavaly, egy fúzió nyomán váltott nevet, új elnevezése a Veneto Bank, míg a Romanian International Bankot (RIB) 2013 végén egy lengyel csoport vásárolta meg, az új név pedig az Idea Bank lett.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!