2012. március 20., 08:372012. március 20., 08:37
A rendezvényen egyébként több mint 200 kiállító vállalat, valamint ügynökség képviseltette magát, a látogatók száma pedig meghaladta a 25 ezret, ennyien legutóbb 2008-ban, a gazdasági válság előtt érdeklődtek a vásár turisztikai ajánlatai iránt. Amint az FPTR közleménye rámutat: a nagymértékű eladás elsősorban a kiállítás időpontjának köszönhető, ebben az időszakban ugyanis a turizmussal foglalkozó cégek jelentős, akár 40 százalékig terjedő árkedvezményt kínálnak azon ügyfeleknek, akik már most lefoglalják az üdülési csomagokat.
Mohammad Murad, a szövetség elnöke szerint ugyanakkor a siker a turisztikai vásár széles körű népszerűsítésének, valamint a kedvező időjárásnak is betudható, a rendezvény utolsó napjaiban ugyanis lényegesen megnőtt a látogatók száma. „A korábbi évekkel ellentétben idén minden részt vevő ügynökség megelégedettségét fejezte ki az elért eredményekkel kapcsolatban, az érintettek a következő romániai turisztikai vásáron is mindenképpen részt szeretnének venni. Bízunk benne, hogy négy év hanyatlás után, idén végre eredményes turisztikai évet könyvelhetünk el” - hangsúlyozta Murad.
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.