Hirdetés

Minimálbér-emelés: Bolojan világosan elmondta a véleményét

minimálbér

A kormányfő szerint a minimálbér-emelés még jobban megterhelné az egyébként is nehézségekkel küzdő cégeket

Fotó: Gov.ro

A minimálbér esetleges emelésének jelentős hatása lenne a gazdaságra – véli Ilie Bolojan miniszterelnök, aki szerint a következő két hétben „lezárják” ezt a kérdést. A minimálbér-emelés kérdése megosztja a négypárti kormánykoalíciót.

Krónika

2025. október 17., 21:022025. október 17., 21:02

A kormányfőt a román közszolgálati rádióban (Radio România Actualități) sugárzott interjúban arról kérdezték, hogy mikorra várható döntés a jövő évi minimálbér szintjét illetően. Bolojan azt mondta, a következő két hétben vélhetően lezárják ezt a kérdést. A miniszterelnök ugyanakkor emlékeztetett, hogy a kormány a jövő év végéig befagyasztotta a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat.

Mivel a közszférában a fizetéseket a minimálbérhez viszonyítják, szerinte egy esetleges minimálbér-emelésnek jelentős hatása lenne.

Hirdetés

„Ugyanakkor szembemenne mindazzal, amiről eddig döntöttünk” – magyarázta Bolojan. A liberális kormányfő (PNL) hozzátette, emellett a versenyszféra is megérezné az intézkedést, amely még jobban megterhelné az egyébként is nehézségekkel küzdő cégeket.

Arra a kérdésre, hogy kijelentéseit a minimálbér-emelést elutasító válaszként kell-e értelmezni, Bolojan azt válaszolta, hogy a jelenlegi gazdasági adatokat és korlátozásokat figyelembe vevő reális választ igyekezett adni. Szerinte a továbbiakban meg kell vizsgálni, hogy mindez miként egyeztethető össze a minimálbér éves kiigazítására vonatkozó törvényi előírásokkal. „A következő időszakban erre is sor kerül” – tette hozzá a miniszterelnök.

korábban írtuk

Minimálbér-emelés jelenti az újabb frontot a kormánykoalícióban
Minimálbér-emelés jelenti az újabb frontot a kormánykoalícióban

Ioana Dogioiu kormányszóvivő szerint a miniszterelnök egyelőre vizsgálja a garantált bérminimum kérdését, ami a kormányfő eddigi közlése értelmében „elvileg nem fog emelkedni”. A PSD azonban ragaszkodik ahhoz, hogy 2026-tól emelkedjék a minimálbér.

Mint arról beszámoltunk, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyértelművé tette, hogy támogatja a bruttó minimálbér 4325 lejre emelését 2026. január 1-től, mint ahogyan azt is, hogy az összegből 300 lej továbbra is adómentes legyen. Marius Dunca szenátor, a PSD Brassó megyei szervezetének elnöke csütörtöki közleményében hangsúlyozta, az alakulat soha nem csökkentette a fizetéseket, és azt is többször bebizonyította szerinte, hogy a jövedelmek növelése ösztönzőleg hat a gazdaságra. Ezért a koalícióban ragaszkodni fognak ahhoz, hogy a vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően jövő év elejétől nőjön a minimálbér.

A PSD-s vezetésű munkaügyi minisztérium már több hete dolgozik a minimálbér bruttó 4325 lejre történő emeléséről szóló javaslaton, ami nagyjából 6,8 százalékos növekedést jelentene a jelenlegi szinthez képest.

Nem hivatalos értesülések szerint két lehetséges forgatókönyv körvonalazódik. Az első szerint a minimálbér 2026-ban is a jelenlegi értéken – bruttó 4050 lej – maradna, ahogyan azt a munkaadók kérik. A második forgatókönyv az emelést jelentené, amelyre három lehetőség nyílik a hatályos jogszabályok szerint:

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Oda a román bércsoda, jobban megéri Magyarországon befektetni a multiknak

Lassan szertefoszlik a romániai olcsó munkaerő, bércsoda mítosza. Bár a fizetések nominálisan még alacsonyak, a gyenge termelékenység és a csekély hozzáadott érték miatt a nyugati vállalatoknak Magyarországon sokkal jobban megéri befektetni.

Oda a román bércsoda, jobban megéri Magyarországon befektetni a multiknak
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Alig várja az ukrán építőcég, hogy elkezdhesse a munkát a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi úton

Az ukrán Automagistral Pivden építőipari vállalat bejelentette, hogy készül a munkálatok megkezdésére a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út 1. szakaszán, ahol a tervek szerint 2027 tavaszán kezdődik a munka.

Alig várja az ukrán építőcég, hogy elkezdhesse a munkát a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi úton
2026. november 07., szombat

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését

A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés – jelentette ki szombaton Luca Niculescu kormányfő.

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését
2026. november 07., szombat

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő

Az energiaforrások diverzifikálásával, a tárolókapacitások bővítésével, a villamosenergia-hálózat és a regionális összeköttetések fejlesztésével, valamint a Neptun Deep révén csökkentené a kormány Románia energiafüggőségét – jelentette ki a kormányfő.

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni

Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés.

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni
2026. november 06., péntek

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken

Elhárult az akadály a Tuzla – Podișor gázvezeték üzembe helyezése elől, miután a legfelsőbb bíróság törvényesnek minősítette az építési engedélyt.

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken
2026. november 06., péntek

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – jelentette be a Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat. A létesítményt július végén állították le a dunai vízhiány miatt.

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt

Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt
2026. november 05., csütörtök

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal

Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal
2026. november 05., csütörtök

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Hirdetés
Hirdetés