
Pénteken folytatódnak a tárgyalások a minimálbér 2017-es szintjéről, miután a szerdai megbeszéléseken sem rajzolódott ki a minden fél számára elfogadható megoldás.
2016. december 08., 16:342016. december 08., 16:34
2016. december 08., 17:302016. december 08., 17:30
Mint Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a szakszervezetek 1450 lejes minimálbért javasoltak a munkáltatókkal folytatott egyeztetésen, de mivel utóbbiak nem érkeztek egységes állásponttal, a felek pénteken újfent tárgyalóasztalhoz ülnek.
„A szakszervezeti oldal elkészítette a házi feladatát, félkészülten, egységes üzenettel érkezett. 1450 lejt kérünk január elsejétől. A munkáltatói oldal több hangon énekelt, nem volt egységes álláspontjuk, mind más mondtak” – részletezte Costin. Elmondta, volt olyan munkáltatói tömörülés is, amelyik nem tudott konkrét számot előrevetíteni, egy másik pedig 1300 lejes minimálbérre tett javaslatot. Az ígéretek szerint viszont péntekre összehangolják álláspontjukat, és tolmácsolják azt a szakszervezeteknek is. Dumitru Costin elmondása szerint, amennyiben a munkáltatók azt kérik majd a szakszervezetektől, hogy „lépjenek egyet hátra”, akkor készek kisebb összeget javasolni, de cserébe más engedményeket várnak.
Amint arról beszámoltunk, a kormány berkeiből kiszivárgott információk szerint a Cioloș-kabinet illetékesei három lehetséges forgatókönyvvel érkeztek a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel a minimálbérről folytatott november 28-ai tárgyalásokra. Az első opciójuk a garantált legkisebb fizetésnek a jelenlegi bruttó 1250 lejes szinten való befagyasztása 2017-ben is. Egy 10 százalékos emeléssel a második forgatókönyv szerint 1375 lejre nőne, a harmadik forgatókönyvben rögzített 20 százalékos növelés pedig 1500 lejes minimálbért eredményezne. Miután a feleknek akkor nem sikerült közös nevezőre jutniuk, abban maradtak, hogy a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek két hét áll rendelkezésükre, hogy benyújtsák javaslataikat. Ez a határidő december 12-én, hétfőn jár le.
Mint ismeretes, jelenleg bruttó 1250 lej a minimálbér, erre a szintre májusban nőtt az addigi 1050 lejről. Ám Románia továbbra is a sereghajtók között található az Európai Unióban, Bulgária után ugyanis még mindig itt a legkisebb a minimálbér.
A romániai órabér az egyik legalacsonyabb Európában
A romániai alkalmazottak az egyik legrosszabbul fizetettek európai szinten, csak a lettek órabére alacsonyabb – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatsorokból. Az ellenkező póluson a svédek, a belgák és finnek állnak. Miközben Dániában 2014-ben 25,5 euró, Írországban pedig 20,2 euró volt a bruttó átlag órabér, addig a bolgárok alig 1,7 eurót, a romániaiak pedig 2 eurót kaptak minden ledolgozott óra után. Vagyis az EU tagállamait nézve a legnagyobb és a legkisebb órabér közötti különbség 15-szörös volt, ha minden nemzeti devizát átváltunk euróra.
Így az Európai Unióban minden hat munkavállalóból egynek (17,2 százalék) 2014-ben alacsony fizetése volt. Az Eurostat adatai szerint így nézett ki a rosszul fizetett alkalmazott fantomképe: 30 évesnél fiatalabb nő, alacsony képzettségű, és meghatározott időre szól a munkaszerződése.
Ezelőtt két évvel az EU szintjén a nők 21,1 százalékának volt alacsony fizetése, miközben a férfiaknál ez az arány 13,5 százalékos. A 30 évesnél fiatalak 30,1 százalékának volt alacsonynak mondható a havi bére, 30 és 59 év között ez az arány már „csak” 14 százalékos volt. A tanulmányok szintjét vizsgálva kiderül, hogy az alacsony képzettséggel rendelkezők 28,2 százaléka vitt kevés pénzt haza, a középfokú végzettséggel rendelkezőknél ez az arány 20,9 százalékos, az egyetemi diplomával rendelkezőknél pedig alig 6,4 százalékos volt.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!