2011. július 27., 15:572011. július 27., 15:57
A kabinet által megszavazott memorandum szerint a nyugdíjasoknak szánt élelmiszerkosár programja nem terheli a költségvetést, és nem okoz áfakiesést sem. „Megvalósítása pusztán szervezést igényel, amelyet a központi és helyi közigazgatási intézmények elvégezhetnek” – áll a dokumentumban. A kormány által kezdeményezett programot a prefektusok felügyelete alatt a helyi közigazgatási intézményeken bonyolítanák le, a Boc-kabinet indoklása szerint ugyanis a helyi önkormányzatoknak érdekükben áll a nyugdíjasok szociális védelme. A programhoz szükséges „normatív megoldások” beazonosítása végett a kormány munkacsoportot hoz létre a közigazgatási és belügyi, az igazságügyi, a pénzügyi, a mezőgazdasági, az egészségügyi tárcák, valamint az Állami Tartalékok Országos Hatósága és a Versenytanács képviselői részvételével; a megoldásokat legtöbb 21 napon belül kell a kormány elé terjeszteni.
A memorandumot különben a parlamenti pártokból kilépett honatyák alapította, a kormánykoalíciót alkotó Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) dolgozta ki, e szerint idén ősztől minden nyugdíjas termelői áron jutna hozzá az alapélelmiszerekből álló csomaghoz. A termékeket országos közbeszerzési eljárással vásárolják meg, a csomagolás és az áru szétosztása a helyi közigazgatási intézmények feladata lesz. Az UNPR szerint az élelmiszerkosár-projektet az indokolja, hogy a romániai átlagnyugdíj az átlagbér mindössze felét teszi ki, így egy hazai idős személy nyugdíja 60 százalékát költi havonta alapélelmiszerekre.
A kormány ugyanakkor azzal érvel, hogy 2011 az utolsó év, amelyben még zajlik az európai uniós finanszírozású, a leginkább rászorulók segítését célzó európai program (PEAD). Csakhogy a romániai önkormányzati vezetők egyáltalán nem lelkesednek a kormány ötletéért, és kivitelezhetetlennek tartják az elképzelést. Miközben ellenzéki politikusok „kommunista, kampányízű” intézkedésnek nevezték tegnap a projektet, számos vidéki polgármester úgy nyilatkozott: se költségvetési forrásuk, se személyzetük nincs az olcsó alapélelmiszerek beszerzésére, forgalmazására. Nagy András, Szászrégen RMDSZ-es polgármestere ugyanakkor leszögezte: érdekelt lenne a programban, hiszen a Maros megyei városban a lakosság húsz százaléka, nyolcezer személy nyugdíjas, viszont a projekthez szükséges forrásokat a kormánynak kell előteremtenie.
Mint arról beszámoltunk, Sebastian Lăzăroiu munkaügyi miniszter kedden azt mondta, még nem végleges a koalíció javaslata a „nyugdíjasok kosarát” illetően, de a maga részéről támogatni fog minden szándékot, mely a rászorulókra vonatkozik, és minimálisan érinti a költségvetést. Hasonló programot egyébként a Năstase-kormány kezdeményezett az Economat-boltok révén. A programot 2001-ben indította be a szociáldemokrata kormány termelők és forgalmazók bevonásával, a program keretében a nyugdíjasok havonta két liter olajat, két kilogramm cukrot, rizst, valamint lisztet, kukoricalisztet, margarint, tésztát vásárolhattak 30 százalékos kedvezménnyel.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!