Hirdetés

Minél több turistát csalogatnának Tusnádfürdőre

Előrehaladott állapotban van a tusnádfürdői wellnessközpont építése, amelynek ünnepélyes megnyitására az eredeti tervekkel ellentétben már novemberben sor kerülhet – jelentette be tegnap Albert Tibor polgármester. Az elöljáró emlékeztetett: az 1300 fő befogadására alkalmas központ összesen hat medencét foglal magában – három termálvizes fürdőt, egy jacuzzit, egy úszó-, valamint egy, négyévesnél kisebb gyerekek számára készült medencét.

2011. augusztus 23., 06:342011. augusztus 23., 06:34

Emellett négy szauna, egy masszázsszalon és két kiszolgálóhelyiség áll majd a turisták rendelkezésére.

„A wellnessközpont az utóbbi évek legfontosabb beruházása, amelynek köszönhetően várhatóan háromszor több turista fog idelátogatni. Az idegenforgalomból származó bevételekből olyan további terveket fogunk megvalósítani, amelyek visszaadják Tusnádfürdő egykori népszerűségét” – fogalmazta meg a polgármester.
A kivitelező cég jelenleg a termálvizet felszínre hozó forráson dolgozik, a szükséges 900 méterből már 630 méteres mélységig ástak le – részletezte Albert Tibor, aki arról is beszámolt, hogy az építést végző cégnek a szerződés értelmében decemberig kell befejeznie a munkálatokat. Hozzátette: már többen is jelentkeztek a központ leendő munkaköreinek betöltésére, a versenyvizsgára szeptemberben kerül majd sor, az alkalmazottakat pedig egy magyarországi központban fogják kiképezni. Mint arról korábban beszámoltunk, a tusnádfürdői wellnessközpont megépítéséhez szükséges 21 millió lej nagy részét a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium biztosította.

Az idegenforgalom egyébként a ma már alig másfél ezer lakosú, Hargita megyei fürdőváros egyetlen gazdasági tevékenysége, ezért ezen a téren kell továbbgondolni a fejlesztési stratégiát, vallja az elöljáró. Ebből kiindulva döntöttek úgy három évvel ezelőtt, hogy sípályát kellene létesíteni, az önkormányzat és a vállalkozói szféra összefogásából pedig ez egy év alatt meg is valósult. Jelenleg javában zajlik az ingatlanok felújítása is, az igen romos állapotban levő könyvtárépület felújítását például úgy oldják meg, hogy az ott fiókintézetet nyitó OTP Románia Bank tíz évre kifizette a bérleti díjat, s ebből finanszírozni lehet a munkálatok ellenértékét. Albert Tibor úgy véli, a természeti látványosságok mellett fontos, hogy különböző programokkal is a városba csalogassák a turistákat, ezért évente szerveznek kerékpárversenyt, maratont, triatlont, gasztronómiai napokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés