
2025-ben egy csirkenevelő szövetkezeté volt a legnagyobb árbevétel – Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
Bár a romániai mezőgazdasági szövetkezetek forgalma folyamatosan növekszik, gazdasági súlyuk továbbra is eltörpül a nemzetközi áruházláncok mellett. Az Economica.net elemzése szerint ugyanakkor több hazai szövetkezet már százmillió lejes árbevételt ér el, a legnyereségesebbek között pedig gabonatermelő, baromfiipari és zöldségtermesztő társulások egyaránt megtalálhatók.
2026. augusztus 06., 18:252026. augusztus 06., 18:25
A romániai mezőgazdasági szövetkezetek száma az elmúlt években csökkent, gazdasági teljesítményük azonban látványosan javult. Az Economica.net gazdasági portál az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) 2025-ös mérlegadatai alapján készített elemzése szerint az ország 1682 mezőgazdasági szövetkezete tavaly együttesen több mint 7 milliárd lej árbevételt ért el.
Ez ugyan jelentős eredmény, de az Economica.net rámutat:
miközben messze elmarad a 2025-ös forgalom alapján piacvezető Lidl teljesítményétől.
Az Economica.net összeállítása szerint árbevétel alapján továbbra is a Buzău megyei AAYLEX Mezőgazdasági Szövetkezet áll az első helyen. A 2009-ben létrehozott, baromfihús-iparban érdekelt szövetkezet 2025-ben 253,6 millió lej árbevételt ért el, ami egy év alatt 12 százalékos növekedést jelentett. Nettó nyeresége 2,2 millió lejre emelkedett, ami 162 százalékkal haladta meg az előző évi eredményt. A szövetkezet egyik tulajdonosa az orszțgszerte ismert baromfihús, a Cocorico márkát birtokló AAylex One.
A második helyen a Botoșani megyei Soybean and Mays Prod Mezőgazdasági Szövetkezet végzett 209,6 millió lejes árbevétellel, ami 49 százalékos éves növekedést jelent. A 15 gabonatermelő agrárvállalkozót összefogó szövetkezet nemcsak forgalmát növelte jelentősen, hanem több mint 9,8 millió lejes nyereségével Románia legnyereségesebb mezőgazdasági szövetkezetévé is vált.
Árbevétele tavaly 205,5 millió lejre nőtt, nettó nyeresége elérte a 2 millió lejt, miközben 304 alkalmazottjával az első öt helyezett közül messze a legnagyobb munkáltató.
A rangsor negyedik helyét a Dobrogea Sud Mezőgazdasági Szövetkezet szerezte meg 141,3 millió lejes árbevétellel, míg az ötödik helyen a Teleorman megyei Tinoasa Szövetkezet végzett, amely gabona- és olajosnövény-termelésből 130,5 millió lej forgalmat ért el.

A Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet keresztúri tejgyára 2011-ben nyitotta meg kapuit. Az ország rendszerváltás utáni első szövetkezeti tulajdonú vállalata mögött nehéz évtized áll. Annak néztünk utána, milyen esélye van ma egy működő szövetkezetnek.
Az Economica.net elemzése szerint a nyereségességi rangsor már eltér az árbevételi listától. Bár a Soybean and Mays Prod itt is az első helyen áll, mögötte a Maros megyei Kissármáson bejegyzett Comcereal Sărmășel következik, amely 8,1 millió lej nettó nyereséget ért el 60,1 millió lejes árbevétel mellett.
A harmadik legnyereségesebb szövetkezet a Grădina Noastră, amelyet a Carrefour Románia alapított 2017-ben négy gazdacsaláddal.
Azóta a kezdeményezés 140 partnergazda családot fog össze, termékeit pedig több mint 360 Carrefour-áruházba szállítja.
A szövetkezet tavaly 65 millió lej árbevétel mellett 6,9 millió lej nettó nyereséget ért el: ez az ország legjelentősebb zöldségtermesztő szövetkezete.
A negyedik helyen a Neamț megyei Rădăcini Szövetkezet, az ötödiken pedig az Ovo Product Mezőgazdasági Szövetkezet végzett. Utóbbi különösen érdekes példa a termelői összefogás sikerére:
Az Economica.net szerint a több mint 1,1 millió eurós beruházással létrehozott létesítményből évente 38 milliónál is több tojás jut el a romániai kiskereskedelmi hálózatokba.
Az elemzés azt mutatja, hogy a romániai mezőgazdasági szövetkezetek gazdasági ereje folyamatosan növekszik, egyre több olyan társulás működik, amely százmilliós árbevételt és több millió lejes nyereséget ér el. Ugyanakkor európai összehasonlításban a romániai szövetkezeti szektor teljesítménye messze elmarad a jelentős szövetkezeti hagyományokkal rendelkező dán, holland, vagy svájci szövetkezetek sok milliárd eurós forgalmától, amelyek az adott ország meghatározó gazdasági szereplői.

Gazdanapot tartottak szombaton az aranyosszéki Kövenden. A Kolozs megyei faluban tartott rendezvényen mezőgazdasági szakembereket és politikusokat kérdeztünk a vidék felzárkóztatási esélyeiről, elsősorban a híres aranyosszéki zöldségtermesztés jövőjéről.
Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés.
Elhárult az akadály a Tuzla – Podișor gázvezeték üzembe helyezése elől, miután a legfelsőbb bíróság törvényesnek minősítette az építési engedélyt.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – jelentette be a Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat. A létesítményt július végén állították le a dunai vízhiány miatt.
Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.
Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A küszöbön álló közigazgatási reform nem merülhet ki a kistelepülések vak kényszerösszevonásában, ha valódi, válságálló megoldást és a kisebbségi jogok megmaradását akarjuk a következő évtizedre.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.
Románia visszacsúszott, Magyarország előrelépett az európai országokban regisztrált vásárlóerőt górcső alá vevő rangsorban.
A lakossági gázártámogatás jövő április elsején lejáró kormányzati támogatásának meghosszabbítását helyezte kilátásba Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!