2012. április 24., 08:142012. április 24., 08:14
Azt azonban, hogy konkrétan mire készülnek, egyelőre senki nem tudta megmondani. Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője ugyanakkor azt mondta, hogy várhatóan a mai kormányülésen is tárgyalnak majd a kérdésről. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke eközben arról beszélt, hogy a pénzügyminiszterrel is voltak már tárgyalások a nyugdíjasok ügyéről, majd leszögezte, az alkotmánybíróság döntését tiszteletben kell tartani. Hozzátette azonban: ennek kapcsán bármilyen döntés is szülessen, azt semmiképp nem lehet visszamenőlegesen alkalmazni.
Amint arról beszámoltunk, a taláros testület az elmúlt héten minősítette a román alaptörvénynek ellentmondónak azt a kormányhatározatot, amelynek nyomán 2011 januárjától a nyugdíjasokat is társadalombiztosítási hozzájárulás fizetésére kényszerítették. Az alkotmánybíróság ítélete azóta meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, így már a kormánynak ezt alkalmaznia is kell. Ennek kapcsán várható döntés a napokban. Mielőbbi fellépést vár ugyanakkor a témában az Ungureanu-kabinettől a Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR). A bírák ugyanis arra panaszkodnak, hogy az alkotmánybírósági döntés óta megrohamozták a bíróságokat a nyugdíjasok, akik törvényi úton szeretnék visszaszerezni az elmúlt közel másfél évben tőlük elvett pénzösszegeket.
A bírák azt mondják, amennyiben a kormány nem rendezi mielőbb a kialakult helyzetet, akkor hatalmas összegek kifizetésére lesz kénytelen a későbbiekben, miközben az igazságszolgáltatást teljes mértékben akadályozni fogja a panaszáradat. Egyes számítások szerint egyébként a 16 hónap során egy nyugdíjastól több mint 650 lejt vontak le. A munkaügyi miniszter azonban már korábban leszögezte, hogy semmilyen jogi indok nincs arra, hogy a nyugdíjasoknak vissza kelljen fizetni ezeket az összegeket.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.