
Kolozsvárt ajánlja Európa egyik legszebb és legvonzóbb turisztikai látványosságaként olvasóinak egy online amerikai magazin: a lap szerint a kincses város Firenze, Prága, Amszterdam és Moszkva mellett az ötödik olyan európai város, amelyet mindenképp érdemes meglátogatni jövőre.
2015. december 28., 21:242015. december 28., 21:24
A magazin szerint a Kolozsvárra utazó turistáknak semmiképp nem szabad kihagyniuk a történelmi városközpontot: a szerzők azt ajánlják a látogatóknak, hogy mielőbb tekintsék meg a tizenötödik században emelt Szabók bástyáját, a Szent Mihály-templomot, a Főteret és a Román Nemzeti Színház épületét.
Ebben az évben egyébként különösen sok, több mint egymillió turista látogatott el a kincses városba, az illetékesek szerint pedig ez elsősorban annak köszönhető, hogy Kolozsvár viselte 2015-ben az Európa Ifjúsági Fővárosa címet – minden bizonnyal a tengeren túlra is ez vitte el a megyeszékhely hírét.
Diana Apan, az ifjúsági főváros keretében szervezett programsorozatért felelős Share Föderáció szóvivője a Digi 24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: az év során több mint 3500 rendezvényt és tevékenységet szerveztek, amelyek keretében számos különleges megmozdulásra várták az idelátogatókat. A szóvivő többek között a Román Nemzeti Színház első szabadtéri előadását és azt az akciót emelte ki, amelynek keretében tíz fiatal pár házasodhatott össze ötvenméteres magasságban. Diana Apan arra is rámutatott, hogy ebben az évben Kolozsvárra 21 százalékkal több turista látogatott el, mint 2014-ben, idén pedig olyan távoli helyekről is érkeztek üdülők, mint Tajvan.
A Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 (EIF) programsorozat szervezői egyébként néhány nappal ezelőtt tartott évértékelő sajtótájékoztatójukon arról számoltak be, hogy az év során a magyar ifjúsági szervezeteknek a magyar–román kapcsolatok terén áttörést sikerült elérniük. Horváth Anna alpolgármester rámutatott: miközben a román politikusokat továbbra is lehetetlen rávenni a város nevének többnyelvű feliratozására, a román ifjúsági szervezetek magától értetődő természetességgel vették tudomásul a magyar fiatalok anyanyelvhasználatra vonatkozó igényét.
Mint mondta, eszközként is kívánták használni az ifjúsági főváros címet a magyar közösség érdekében. „A legfontosabb célkitűzésünk az volt, hogy a kolozsvári magyar fiatalokat meggyőzzük: jó magyar fiatalnak lenni, Kolozsvár egy élhető város” – magyarázta az elöljáró. Borzási Sarolta, a Share Föderáció magyar részéért felelős alelnöke tételesen felsorolta a magyar vonatkozású rendezvényeket, majd ugyancsak arról számolt be, hogy egész évben több mint egymillióan vettek részt eseményeiken, és a külföldről a kincses városba látogató fiatalok száma meghaladta a százezret.
Mindezek ellenére az ifjúsági főváros akció nem indult zökkenőmentesen. Emil Boc polgármester közel egy évvel ezelőtt, szilveszter éjszakáján nyitotta meg a programsorozatot, a nyitórendezvényen azonban – a külföldi együttes angol nyelvű dalait leszámítva – kizárólag román nyelvű szövegek hangzottak el, sem angol, sem magyar, sem más nyelvű köszöntés nem volt.
Az év során más hiányosságok is felmerültek az akció többnyelvűsége kapcsán: április végén például az okozott kisebb felháborodást, hogy a Share Föderációnak a kolozsvári multikulturalitást népszerűsítő Clujmulticultural.ro honlapjának nem volt magyar nyelvű változata, sőt a magyar közösségről egyetlen szó sem esett. Miután a hibát a civil szféra és politikusok is szóvá tették, a szerkesztők javították a hiányosságot.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
szóljon hozzá!