HIRDETÉS

Mélyülő hiányra figyelmezteti Romániát a Világbank is

Bálint Eszter 2018. május 08., 17:22
HIRDETÉS

Románia gazdaság folytatja a képességeit felülmúló növekedést, az adóügyi serkentőknek köszönhetően eléri idén az 5,1 százalékot is, ám a megfelelő korrekciók hiányában az állami költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 3,3 százalékáig mélyül – figyelmeztet kedden napvilágot látott tanulmányában a Világbank.

Képünk illusztráció Fotó: Pixabay.com

Mint ismeretes, ha valóban így alakul a deficit, akkor az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat Románia ellen, és forrásmegvonások jöhetnek, a maastrichti szerződés ugyanis szigorúan előírja, hogy az EU-tagállamok hiánya nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát.

A washingtoni székhelyű pénzintézet elemzői azt írják, hogy a bukaresti kormány által 2017-ben elfogadott adóügyi intézkedések nyomást gyakorolnak a büdzsére, mélyítve a hiányt. Megjegyzik ugyanakkor, hogy „a kormány, akárcsak 2017-ben, úgy nyilatkozott, hogy kész korrekciós intézkedéseket foganatosítani, ha veszélyben látja a 3 százalékos küszöböt”.

HIRDETÉS

Ám – teszik hozzá – igen szűk a szociálliberális kabinet mozgástere az adóügyi nyomás és a túlfűtött belföldi kereslet ismeretében.

A világbanki szakértők szerint éppen ezért minőségi előrelépésre van szükség az adópolitika terén, azt egyensúlyba kell állítani, és „a fenntartható konvergencia biztosítása érdekében a fogyasztást a befektetések irányába kell elmozdítani”.

Nem a Világbank az első intézmény, amely túlzott deficitre figyelmezteti Romániát: az elmúlt héten az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében mutattak rá a brüsszeli elemzők, hogy az államháztartási hiány mind az idén, mind pedig a jövő évben túllépi a GDP 3 százalékát. A brüsszeli számítások szerint a deficit az idén elérheti a 3,4 százalékot, 2019-ben pedig tovább fog mélyülni, 3,8 százalékig süllyed.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS