Hirdetés

Méltányos európai munkaerőpiacot akarnak

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett be az „egységesebb és méltányosabb” európai munkaerőpiac megteremtése céljából, amelynek értelmében a munkabér és a munkafeltételek területén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre. 

Hírösszefoglaló

2016. március 10., 13:002016. március 10., 13:00

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a tervezet célja a munkavállalók kiküldetésének elősegítése, továbbá a tisztességes versenynek és annak a biztosítása, hogy tiszteletben tartják a jogait az egyik uniós tagállamban alkalmazott, de a munkáltató által munkavégzés céljából ideiglenesen másik tagországba kiküldött munkavállalóknak. Az Európai Bizottság a „kezdeményezés révén biztosítani kívánja a méltányos javadalmazási feltételeket, valamint a kiküldő és a fogadóország helyi vállalatai közötti egyenlő versenyfeltételeket”.

A felülvizsgálat három fő területen hoz változást: a kiküldött munkavállalók javadalmazásában, a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályokban és a hosszú távú kiküldetésekben. A munkáltatók a jelenleg hatályos szabályok értelmében nem kötelesek a fogadóországban érvényes minimálbérnél többet fizetni a kiküldött dolgozóiknak.

Ez azt jelenti, hogy a kiküldött munkavállalók ugyanazért a munkáért gyakran kevesebb fizetést kapnak, mint a helyiek, ennek ráadásul versenytorzító hatásai is lehetnek. A bizottság ezt kívánja orvosolni a javaslattal, valamint azt is el akarja érni, hogy a kiküldött dolgozókra érvényes legyen a javadalmazási szabályok minden olyan eleme, amely a helyi munkavállalókra általánosan vonatkozik.

A tervezet emellett biztosítja, hogy a munkaerő-kölcsönzés keretében kiküldött munkavállalókra is a munkavégzés helye szerinti tagállamban érvényes szabályok vonatkozzanak. Van még egy fontos eleme a dokumentumnak, ennek értelmében ha a kiküldetés meghaladja a 24 hónapot, akkor a fogadóország munkajogi feltételeit kell alkalmazni, amennyiben ez a kiküldött munkavállalóra nézve kedvező. A bizottsági javaslatot még az uniós tagállamoknak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés