
Már az első elutasított munkahely után ugrana az állami támogatás
Fotó: Veres Nándor
Florian Roman liberális képviselő módosítást terjesztett elő a garantált minimálbérről szóló törvényhez, amely szerint az első elutasított álláslehetőség után felfüggesztik a garantált minimális jövedelem folyósítását.
2017. május 27., 17:492017. május 27., 17:49
2017. május 27., 17:542017. május 27., 17:54
A politikus tájékoztatása szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a helyi hatóságokon és a munkaerőt kereső cégeken szeretne segíteni, ezért javasolta a garantált minimálbérről szóló 2001/416-os számú törvény módosítását. A javaslat értelmében az első elutasított álláslehetőség után függesszék fel a garantált minimális jövedelem folyósítását minden munkaképes személy esetében.
Szombati közleményében Roman közölte, erre a módosításra azért van szükség, mert 2017 áprilisában 243 006 személynek folyósították a garantált minimális jövedelmet, köztük 25 ezer olyan személynek, akik több mint 10 éve részesülnek ebben a juttatásban.
„Azt gondoljuk, hogy az állami segélyt kifejezetten azoknak kell megkapniuk, akik erre valóban rászorulnak, nem pedig azoknak, akik a polgármesteri hivataloknál sorban állva becsapják az államot" – idézte a liberális képviselő közleményét az Agerpres hírügynökség.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!