Hirdetés

Megveszi a Microsoft a Skype-ot

Megveszi a Skype internetes telefonszolgáltató portált a Microsoft, a 8,5 milliárd dolláros üzlet a szoftvergyártó történetének legnagyobb akvizíciója.

2011. május 10., 16:072011. május 10., 16:07

A Wall Street Journal hétfő éjszakai értesülését a 2003-ban alapított luxembourgi székhelyű Skype felvásárlásáról kedden délelőtt még egyik cég sem kommentálta, délután azonban a Microsoft megerősítette, hogy megveszi a portált.

A Skype-ot  a Microsofton belül külön üzletágba szervezik, amelynek vezetője a Skype ügyvezető igazgatója, Tony Bates lesz.

A tervek szerint a Skype-szolgáltatásokat összekötik a Microsoft Xbox játékkonzoljával és az Outlook levelezőprogrammal.

A két vállalat közös sajtótájékoztatóján Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója úgy fogalmazott: a Skype fenomenális szolgáltatás, amelyet világszerte több millió ember szeret. „Együtt a valós idejű távközlés jövőjét valósítjuk meg” - tette hozzá.

A Skype-ot 2003-ban alapította a Kazaa fájlmegosztó szolgáltatást is jegyző Niklas Zennstrom és Janus Friis. A kezdetben csupán számítógépes szakértők által kedvelt internetalapú távközlési rendszer fokozatosan egyre népszerűbb lett, elsősorban az olcsó nemzetközi díjszabása miatt.

Az amerikai internetes árverési oldal, az eBay 2005-ben 2,6 milliárd dollárért vásárolta fel a Skype-ot, szakértők szerint azért, hogy megkönnyítse eladói és vevői közötti kommunikálást. A kezdeményezés sikertelensége miatt az eBay 2009-ben a Skype 70 százalékos tulajdonhányadát egy befektetői csoportnak adta el.

A vállalat nyolc éves történetében kevés nyereséget termelt. Az előző évben 860 millió dolláros árbevétel és 264 millió dolláros működési eredmény mellett 7 millió dolláros nettó veszteséget könyvelt el. December 31-én a társaság hosszú távú adósságállománya 686 millió dollár volt. A Skype-ot havonta átlagosan 145 millióan használják világszerte.

A társaság az elmúlt időben elhalasztotta korábban tervezett 1 milliárd dolláros részvénykibocsátását. Azóta több jelentősebb internetes vállalattal kapcsolatosan, így a Facebookkal és a Google-lal is felmerült az együttműködés lehetősége. Piaci szereplők ezek az üzletek kapcsán rendre 3-4 milliárd dollárra értékelték a Skype-ot.

Korábban a Microsoft inkább kisebb felvásárlásokkal igyekezett bővíteni szolgáltatásainak körét. Az egyik legnagyobb akvizíciója 2007-ben volt, amikor 6 milliárd dollár körüli összegért megszerezte az aQuantive internetes reklámcéget. A Microsoft több korábbi, és jelenlegi vezetője is túl magasnak tartja az akkori vételárat. Befektetői körökben megnyugvást keltett ugyanakkor, hogy a Microsoft elállt az amerikai internetes portál, a Yahoo megvásárlására három évvel ezelőtt tett - meg nem erősített hírek szerint - 48 milliárd dolláros ajánlatától. A Yahoo piaci értéke most ennek az összegnek mintegy fele.

A Microsoft részvényeivel 0,29 százalékos árfolyameséssel, 25,76 dolláron kereskedtek a New York-i tőzsdenyitást követően.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés