
Archív felvétel
Fotó: Cdep.ro
Elfogadta a román képviselőház szerdán a 33 román állami vállalat részvényeit tartalmazó szuverén fejlesztési és befektetési alap létrehozásáról szóló törvényt.
2018. június 06., 17:032018. június 06., 17:03
A jogszabályt 174 honatya szavazta meg, 98-an ellene voksoltak három tartózkodás mellett. Az alap létrehozását a kormány fő erejét képező szociáldemokraták tűzték ki még a 2016-os parlamenti választás előtt. A tervezet kidolgozása csaknem másfél évet tartott.
A szuverén alap működését egy kilenctagú testület felügyeli, tagjait a pénzügyminisztérium nevezi ki. A kormány szerint a szuverén alap megfelelő eszköz arra, hogy nagyszabású infrastrukturális beruházásokat valósítsanak meg.
Az ellenzéki pártok bejelentették: az alkotmánybírósághoz fordulnak és normakontrollt kérnek, mert a képviselőház olyan módosításokat fogadott el, amelyeket a szenátus első házként nem vitatott meg, ami szerintük alkotmányellenes.
Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy a szuverén alap létrehozásával lényegében saját politikai céljaira akarja felhasználni az állami vállalatok vagyonát és pénzét. Az alap az alárendeltségébe tartozó vállalatok privatizációjáról is dönthet.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!