2011. június 17., 08:572011. június 17., 08:57
„Románia most a 2008-ban kormányzó erők inkoherens, politikai és adóügyi felelősség nélküli döntéseinek a levét issza. A válság hatásain túl ezekért a 2008-as felelőtlen lépésekért is fizetnünk kell. Ahhoz, hogy elérhessük a célkitűzéseinket, olyan intézkedéseket kell gyakorlatba ültetnünk, amelyek révén 2012-re a költségvetés hiánya nem haladja majd meg a GDP 3 százalékát” – részletezte a miniszterelnök. Hozzátette: a tavalyi megszorító intézkedések 14 százalékos hiányt eredményeztek volna, ami révén ma Románia rosszabb helyzetben lenne mint Görögország. „A meghozott népszerűtlen, de egészséges intézkedések után ma már stabil a gazdaság, és egy kis optimizmusra is okot ad.
Ennek feltétele azonban, hogy ne lépjünk hátra. Nem szabad populista intézkedéseket hozni” – vallja a miniszterelnök, aki szerint az ellenzéki alakulatok olyan lépéseket ígérnek, amelyekre jelenleg nincs az államnak anyagi fedezete. „A szocialista szövetség hozzáállása arról tesz tanúbizonyságot, hogy semmit nem tanultak a válságból. Éppen ezért véglegesen, alkotmányosan gátat kell szabnunk a hasonló, gazdasági háttér nélküli gyakorlatoknak, hogy az olyan politikusoknak mint Victor Ponta (PSD-elnök – szerk. megj) vagy Crin Antonescu (PNL-elnök – szerk. megj.) ne legyen lehetőségük populista gesztusokra, hogy ezáltal ne kompromittálhassák az ország fejlődését és korszerűsítését” – fogalmazta meg a miniszterelnök az alkotmánymódosításról szóló csütörtöki beszélgetésen. Emil Boc szerint éppen ezért a román alaptörvényben rögzíteni kellene, hogy a költségvetés hiánya nem haladhatja meg a mindenkori GDP 3 százalékát.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!