Hirdetés

Mégsem folytatják a sztráda építését Bihar megyében

Az ígéretek ellenére nem folytatódott július elején a Bors és Berettyószéplak közötti 60 kilométeres sztrádaszakasz építése – úgy tűnik, a szakminiszter elhallgatott egy helyszíni ellenőrzést. Eközben gondok merültek fel a Gyalu–Magyarnádas-szakaszon is.

Kőrössy Andrea

2016. július 20., 16:522016. július 20., 16:52

Az ígéretek ellenére mégsem folytatódott július elején az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti 60 kilométeres szakaszának építése, sőt könnyen előfordulhat, hogy a munkálatoknak csak 2017-ben látnak neki – derült ki a Digi 24 hírtelevízió összeállításából.

Noha június végén Cătălin Homor, az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) vezérigazgatója és Dan Costescu közlekedésügyi miniszter is arról biztosított mindenkit, hogy a 2013-ban leállított projekt kivitelezése végre jó úton halad, most úgy tűnik, hogy az illetékesek nem voltak teljesen őszinték. Kiderült ugyanis, hogy múlt hónapban helyszíni ellenőrzést végzett az Országos Építkezési Felügyelőség (ISC), amely számos rendellenességet talált, Cătălin Homor és Dan Costescu azonban a vizsgálat lezárása után alig két nappal tett nyilatkozatában nem tett említést erről.

A Digi 24 a felügyelőség közleményére hivatkozva közölte: a hatóság június 23. és 27. között végzett ellenőrzést az építőtelepen, a szakértők pedig megállapították, hogy egyrészt a 2014–2015-ben megvalósított műszaki szakértői vizsgálatok nem voltak kielégítők, másrészt azóta sem végezték el azokat a karbantartási és javítási munkálatokat, amelyeket a szakvéleményezések előírtak. A felügyelőség arra is rámutatott: a már megépített sztrádarészeken több helyen repedéseket, felgyülemlett vizet, az elemek megrozsdásodását fedezték fel, az illetékesek pedig a szándékos rongálás okozta károkat sem javították ki.

A tetemes károkat elsősorban az okozta, hogy miután a CNADNR 2013-ban felbontotta az amerikai Bechtel vállalattal – amely az eddig elkészült kevés szakaszt megépítette – a kivitelezési szerződést, mostanáig semmilyen intézkedést nem tettek az állagmegőrzés érdekében, így az elkészült részeket semmi nem védte például az időjárás viszontagságaitól. Az ellenőrök négy vagy akár hat évvel ezelőtt vásárolt építkezési anyagokat is találtak, amelyek ugyancsak rendkívül leromlott állapotban vannak, így elképzelhető, hogy ezek egy része egyszerűen használhatatlan.

Az építkezési felügyelőség új műszaki vizsgálatot rendelt el, amelynek tartalmaznia kell minden egyes lépést, ami az építkezés folytatásához szükséges. Emellett részletes kivitelezési tervet is kell készíteni az állagmegőrzésre és a hibák kijavítására vonatkozóan. A hatóság azt is közölte: a sztrádaszakasz építését csak a minőséget szavatoló jegyzőkönyv kiállítása után lehet majd folytatni. Mindez komoly késlekedést okozhat, a Digi 24-nek nyilatkozó szakértő szerint a feltételeket leghamarabb őszre lehet teljesíteni, akkor viszont már a hideg és a havazás miatt nem lehet nekilátni a kivitelezésnek. A Bors és Berettyószéplak közötti autópálya építését így minden bizonnyal csak jövő év márciusában folytatják. A felügyelőség azt is megjegyezte: nem az ellenőrzés miatt álltak le a munkálatokat, a vizsgálatok megkezdésekor ugyanis semmiféle építkezés nem zajlott a helyszínen.

Eközben az észak-erdélyi autópálya egy másik szakasza kapcsán is problémák merültek fel: noha az útügyi hatóság tájékoztatása szerint jól haladnak a Gyalu és Magyarnádas közötti 9 kilométeres rész építésével, a sztrádát mégsem lehet majd megnyitni a forgalom előtt, amíg el nem készül a szomszédos szakasszal összeköttetést biztosító híd. A felüljáró kivitelezéséhez pedig még a versenytárgyalást sem hirdették meg – hívta fel a figyelmet az Economica.net gazdasági hírportál.

A CNADNR nemrég Facebook-oldalán közölte, hogy a 9 kilométeres részen zajló munkálatokkal már 77 százalékban elkészültek, ami jó arány, figyelembe véve, hogy a kivitelezési határidő 2016 vége. Viszont ahhoz, hogy a sztráda használható legyen, meg kell még építeni Gyalu határában a Kis-Szamoson átívelő hidat, az autósok csak így tudnak majd Magyarnádas és Aranyosgyéres között autópályán közlekedni. Az útügyi hatóság honlapján található adatok szerint a 320 méter hosszú felüljáró építése csak 2017-ben fejeződik be. Gabriel Bulgaru, a híd kivitelezési tervét készítő cég műszaki aligazgatója az Economica.net-nek elmondta: hamarosan véglegesítik a tervet, amelyet ezt követően el kell fogadnia a CNADNR-nek. Bulgaru megerősítette, hogy a híd nélkül nem lehet majd használni az új autópálya-szakaszt.

A Gyalu–Magyarnádas-szakasz egyébként az egyetlen sztrádarész, amelyet jó eséllyel még ebben az évben megépítenek, a többi építőtelepen ugyanis a munkálatoknak csak mintegy fele készült el eddig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés