Vállalkozók ünnepe
Kovács Zsolt • Üzletember-találkozóval, díjkiosztással, autóversennyel és az üzletemberek báljával ünnepli a hétvégén a háromszéki Asimcov kis- és középvállalkozók szövetsége fennállásának tizedik évfordulóját. Bagoly Miklós, a vállalkozói szövetség elnöke elmondta, szeptember 29–30. között nyolcadik alkalommal szervezik meg a Kovászna Megyei Vállalkozói Napokat.
2006. szeptember 29., 00:002006. szeptember 29., 00:00
A pénteken kezdődő rendezvényen a tervek szerint jelen lesz Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Borbély László területrendezési és középítkezési tárcavezető, Winkler Gyula kereskedelmi miniszter, illetve Eugen Ovidiu Chirovici, a Kis- és Középvállalkozások, Szövetkezetek Országos Ügynökségének elnöke. A kétnapos rendezvény pénteken 10 órától a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő kertjében megrendezett őszi vásár és kiállítás megnyitójával kezdődik. Azt követően 11 órától ugyancsak a Sugás vendéglőben zajlik a Románia gazdasági fejlődése az EU küszöbén, kis- és középvállalkozók szerepe és lehetőségei címmel megrendezett szakmai konferencia. A háromszéki vállalkozói napok keretében nyitják meg 13 órakor a sepsiszentgyörgyi inkubátorházat, amely mintegy 20 kezdő vállalkozónak ad otthont. Péntek este Árkoson az Asimcov tizedik évfordulója alkalmából mintegy 50 kitüntetést adnak át azoknak a helyi vállalkozóknak, önkormányzati vezetőknek, külföldi vendégeknek, akik az elmúlt években segítették a vállalkozói szövetség munkáját, mondta Bagoly Miklós. A vállalkozói napok szombaton a Minőségi beruházások felé című konferenciával folytatódnak. Szombat délután 16 órakor a Sugás áruház előtti téren ügyességi autóversenyt szerveznek, amelyre az esemény előtt bárki benevezhet, tájékoztatta lapunkat Kádár Rezső szervező, aki hozzátette: az eseményen élménybeszámolót tart Szilveszter Zsolt motoros, a Mol–Dakar Team versenyzője. A kétnapos rendezvényt szombaton este a vállalkozók bálja zárja.
-----------
• Õszi vásár Székelyudvarhelyen Keresik az ügyfelek kegyeit
Kovács Csaba • A tizennegyedik őszi vásárt nyitották meg csütörtökön a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Nyolcvan kiállító négy napon át 2000 négyzetméteren mutatja be termékeit, szolgáltatásait. A háromnapos rendezvény során az állandó vásár mellett más-más események is zajlanak: csütörtökön Befektetési lehetőségek a Székelyföldön címmel szakmai konferenciát rendeztek, pénteken a harmadik borkiállítás és vásár is megnyílik, szombaton pedig a százéves Nagyküküllő vadász- és horgászegyesület jubileumi kiállítását láthatják az érdeklődők, ez utóbbit a művelődési házban. Orosz Pál Levente, a szervező Prima Press Kft. igazgatója a hazai résztvevők nagy számát tartotta fontosnak kiemelni, hiszen a kiállítóknak csak 10 százaléka külföldi, anyaországi. „A kis- és közepes vállalatok vannak többségben a résztvevők között, és örvendetes módon a szolgáltatást nyújtó kiállítók száma is nőtt tavalyhoz képest. Ez erősíti a rendezvény vásár jellegét” – mondta Orosz Pál Levente. A szervezők koncertekkel is várják a vásárlátogató közönséget. Pénteken a Bumeráng, szombaton a Zanzibár a sztárvendég. A vásáron öt pénzintézet is bemutatkozik, jelezve, hogy lassan megfordul a trend: immár nem az ügyfél keresi a bankot, hanem a pénzintézetek keresik fel az igénylőket, igények után alakítva a kínált banki termékskálát.
---------
Megnyílt a jubileumi Varadinum Expó
B. L.• Négyszáz négyzetméteren százötven kiállító várja termékeivel péntektől az idei Varadinum Expó látogatóit Nagyváradon. A jubileumi rendezvény – idén tizedik alkalommal nyitotta meg kapuit a kiállítás – a már megszokott helyszínen, a városi sportcsarnokban várja az érdeklődőket, az ünnepi alkalomra való tekintettel nagyszabású nyereményakcióval: minden tizedik belépőjeggyel nyerni is lehet majd. A Varadinum Expót ezúttal is a békéscsabai Körös Trade Kft.-vel közös szervezésben hozták tető alá, a százötven kiállítóból több mint harminc Magyarországról érkezett. Nóvé Zoltán, a Körös Trade Kft. vezérigazgatója elmondta, a magyarországi kiállítók részvételét az ITD Hungary is jelentős öszszeggel támogatja, és az eddigi szereplés sikeresnek nevezhető: az elmúlt tíz évben ugyanis az expón való részvételnek köszönhetően 250 vegyes tőkéjű vállalat alakul Bihar megyében. Immár öt éve hagyomány, hogy a Varadinum Expóval egy időben élelmiszer- és gasztronómiai vásárt is rendeznek, de divatbemutató és gokartverseny is várja a vendégeket. Az expóval veszi kezdetét egyébként a Nagyváradi Õsz elnevezésű rendezvénysorozat is, amelynek keretében mintegy két héten keresztül különböző kulturális rendezvényekkel, bor- és pálinkafesztivállal, légi bemutatóval és filmvetítésekkel várják az érdeklődőket.
----------
Megjelent a Dacia Logan Break
A Párizsi Autószalonban mutatták be csütörtökön a Dacia Logan kombiváltozatát: az öt-, illetve hétszemélyes változatban készülő modell romániai forgalmazása október 4-étől indul. A Logan Breaket négy motorral (1,3 literes, 75 lóerős, valamint 1,5 literes, 90 és 105 lóerős benzines, illetve 1,5 literes, 70 lóerős dízel) kínálják, ára 8200 és 11 600 euró között mozog.
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.