
Németországban erősen szűkíthetik az uniós társállamokból érkező bevándorlók jogosultságát a szociális támogatásokra, a munkaügyi és szociális minisztérium terve szerint az uniós külföldiek hat hónap helyett öt év után férhetnének hozzá az ellátórendszer juttatásaihoz – írta csütörtökön a Berliner Morgenpost című lap.
2016. április 29., 13:412016. április 29., 13:41
A minisztérium tárcaközi egyeztetésre indított törvénytervezete szerint kizárják a szociális segélyre és munkanélküli-támogatásra jogosultak köréből az uniós bevándorlókat, akik nem dolgoznak, vagy nem szereztek korábbi németországi munkaviszony révén jogosultságot a társadalombiztosítás ellátásaira.
A javasolt új szabály szerint közpénzből finanszírozott támogatás csak akkor jár, ha az illető öt éven keresztül állami segítség nélkül gondoskodott magáról. A szándékosan nagyon magasra emelt „belépési küszöb” a szociális juttatások megszerzését célzó, szegénységinek is nevezett bevándorlás visszaszorítását célozza.
A jogosultsági körből kizárt uniós állampolgárok csak egyszeri, áthidaló támogatást kaphatnak, ha nem tudják ellátni magukat: a német állam négy hétig gondoskodik lakhatásukról, élelmezésükről és egészségügyi ellátásukról, és kaphatnak hitelt a hazautazás költségeinek fedezésére – áll a minisztérium tervezetében.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!