Hirdetés

Meghosszabbította átváltási programját az OTP

Az OTP Bank Románia egy hónappal meghosszabbította a frankhitelesei számára meghirdetett kedvezményes átváltási programot – közölte Diósi László vezérigazgató szerdán az MTI-vel. 

Hírösszefoglaló

2016. március 09., 17:522016. március 09., 17:52

2016. március 09., 19:272016. március 09., 19:27

Mint ismeretes, a magyarországi pénzintézet romániai leánybankja december 9-én részleges tartozás-elengedést és alacsonyabb kamatokat ajánlott fel több mint tízezer frankhitelesének, ha három hónapon belül napi árfolyamon lejre vagy euróra váltják svájci frankban leszerződött hitelüket.

A három hónap alatt 8500 frankhiteles érdeklődött a kedvezmények iránt, közülük több mint ötezren írásban elfogadták az ajánlatot. Az eddig megkötött háromezer konverziós szerződésben az ügyfelek összesen 30 millió svájci franknyi adósságát engedték el – hangsúlyozta a pénzintézet vezetője. Ezer olyan érintett ügyfelük van, aki elutasította az ajánlatot, és ötszáz olyan, aki azt jelezte, előbb konzultálni szeretne az ügyvédjével.

Elmondta: azért döntöttek a hosszabbításról, hogy annak a 3500 ügyfélnek, aki érdeklődött, de még nem írta alá a konverziós kérvényt, legyen még alkalma ezt mérlegelni és dönteni. Másfelől a karácsony előtt meghirdetett konverziós programot valójában egy hónappal később tudták csak elkezdeni: egyebek mellett azért is, mert a bank olyan új szerződésmodellt akart a nyilvánosság elé tárni, amelyet a fogyasztóvédelemmel is egyeztetett, és ez a tervezettnél hosszabb időt vett igénybe.

A hírügynökség kérdésére, hogy a program résztvevői lemondtak-e a pereskedésről, Diósi László elmagyarázta: a fogyasztóvédelemmel kétféle szerződésmodellről egyeztettek. Azok, akik vállalják, hogy peres úton nem fogják megtámadni a szerződést, nagyobb mértékű kedvezményt kapnak, akik fenn akarják tartani jogukat arra, hogy a korábbi szerződések alapján pereskedjenek, azoknak csak ötszázalékos diszkontot ajánlottak.

Amint arról több ízben is írtunk, az utóbbi időben megszaporodtak az ingatlanhitelesek által indított perek. Diósi László azt mondja, az OTP-t érintő esetekben már tíz olyan bírósági ítélet született, amelyben a pereskedő ügyfeleknek a bank diszkont-ajánlatánál kisebb, vagy semmiféle kártérítést nem ítélt meg a bíróság.

Az OTP Bank Románia frankalapú hitelportfóliója mintegy félmilliárd svájci frankot tesz ki. A  konverziós programra a pénzintézet tavaly 30 milliárd forintot tartalékolt a harmadik negyedévben.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés