Hirdetés

Meghaladja a 10 millió tonnát az idei gabonatermés – közölte Petre Daea mezőgazdasági miniszter

A szeszélyes időjárás ellenére jó az idei gabonatermés •  Fotó: Pál Árpád

A szeszélyes időjárás ellenére jó az idei gabonatermés

Fotó: Pál Árpád

Az idei gabonatermés 200.000 tonnával nagyobb, mint a tavalyi és meghaladja a tízmillió tonnát –  adta hírül az Agerpres Petre Daea mezőgazdasági miniszter keddi sajtóértekezletén elhangzott nyilatkozatára utalva.

Hírösszefoglaló

2018. augusztus 28., 19:442018. augusztus 28., 19:44

A tárcavezető szerint ez azért is jelentős eredmény, mert az idei időjárás kedvezőtlenebb volt, mint a tavalyi.

Idézet
A termés 200.000 tonnával haladja meg a tavalyit. Ez egy olyan eredmény, amelyre rászolgáltak a gazdák. Második éve, hogy a romániai termés meghaladja a tízmillió tonnát”

– nyilatkozta a miniszter.

Hirdetés

Elmondta: tavasszal sem volt jó idő, de a legkedvezőtlenebb időjárás aratáskor volt, amikor „30 napból gyakorlatilag négy napot lehetett dolgozni, és azt sem folyamatosan, reggeltől estig, hanem naponta, összeadva”. Véleménye szerint az utóbbi időben beszerzett eszközökkel és a rendelkezésre álló technikával a gazdák meg tudnak felelni a szeszélyes időjárás kihívásainak.

A korai kalászos gabonafélékből 12,826 millió tonnát arattak, ez 1%-kal több, mint egy évvel korábban, az átlaghozam 4.655 kg/ha volt (a tavalyi 4.598 kg/hektárhoz képest). Árpából 1,39 millió tonna termett, átlagosan 5.204 kg hektáronként, ez 9,5%-kal több, mint tavaly (1,271 millió tonna, 4.731 kg/ha).

Míg a tavaszi árpát és az árpát még az esős periódus előtt, jó körülmények között sikerült learatni, a repcetermés legalább fele elveszett, mert tavasszal nem volt elég víz, később pedig folyamatosan viharok és jégesők pusztították.

A napraforgó és a kukoricatermés viszont ígéretesnek mutatkozik, még akkor is, ha a szokatlanul nedves időjárás miatt elszaporodtak a betegségek és a kórokozók.

Tavaly rekordtermés volt gabonából: 27 millió tonna, azaz 1,4 tonna személyenként, és történelmi rekordokat döntött a búza, a borsó, az árpa, a napraforgó, a szója, a krumpli, a szőlő és a kukoricatermés is.

A búza, rozs és tritikálé termés tízmillió tonna körül volt, 4,83 tonnás hektáronkénti hozammal, kukoricából a termés meghaladta a 14,5 millió tonnát, 6 tonnás hektáronkénti átlaghozammal. Napraforgóból 3,167 millió tonnás rekordtermés lett, 2,72 tonnás hektárhozammal.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés