
Valami nem stimmelt. El-eltűntek összegek több BCR-ügyfél számlájáról
Fotó: Gecse Noémi
El nem költött pénzösszegek tűnnek el a privatizációt követően az osztrák Erste tulajdonába került Román Kereskedelmi Bank (BCR) ügyfeleinek bankkártyáiról.
2018. július 05., 12:432018. július 05., 12:43
Az elmúlt időszakban az osztrák Erste tulajdonában levő Román Kereskedelmi Bank (BCR) ügyfelei azt tapasztalták, egyszerűen felszívódnak bizonyos pénzösszegek a bankkártyájukról, és bár biztosak abban, hogy van pénz a számlájukon, mégsem tudnak fizetni. Az ügyre az Adevărul című napilap internetes kiadása irányította a figyelmet. A temesvári Emilia Crăsnianu példájával illusztrálják cikkükben a történteket.
A pórul járt ügyfél a lapnak elmesélte, június 14-én Budapesten vásárolt, és a bankkártyájával fizetett körülbelül 700 lej értékben. A kifizetés sikerült, ám június 18-án
„Nem vagyok elégedett. Hogy aludjak nyugodtan? Marad a bizonytalanság, hogy a bank a tudtom nélkül, bármikor le tudja venni a pénzt a kártyámról, majd vissza tudja tenni” – nyilatkozta a lapnak az asszony, kitérve arra is, hogy amikor fizetett a kártyával, kapott SMS-értesítést, ám sem az összeg másodszori levételekor, sem annak visszahelyezésekor nem tájékoztatta erről a pénzintézet.
Hasonlóképpen járt kolléganője, Carmen Deme is. Ő június 29-én 265 lej értékben vásárolt egy szupermarketben, majd átment egy másik boltba is. A második pénztárnál azonban azzal kellett szembesülnie, hogy nincs elég pénz a számláján, holott biztos volt abban, hogy lennie kell. Később vette észre, hogy a banktól kapott SMS-értesítés szerint az első vásárlás értékét kétszer vették le számlájáról. Felvette a kapcsolatot a bankjával, és ígéretet kapott, hogy a hét végéig megkapja a pénzét. A nő azt mondja,
A Krónikának is tudomása van ugyanakkor hasonló esetről, ami egy temesvári férfival történt meg, aki szintén a rendőrség és a bank értesítésével érte el, hogy visszakapja a pénzét. Budapesten vásárolt, a BCR pedig 3-4 nappal később még egyszer levette számlájáról az ott fizetett összeget, holott azt korábban már megtette. Ő is azt mondja, hogy munkatársaival is előfordult hasonló incidens.
Az Adevărul megkeresésére a BCR illetékesei közölték, valamennyi esetben rendezték a felmerült problémákat. „A múlt hónap folyamán számos újítás volt az IT-rendszerben, amelyek elszórt esetekben különböző műveleteket hajtottak végre az ügyfelek számláin. Egyenként megoldottunk minden jelzett problémát, és ahol indokolt volt, visszafizettük a pénzösszeget” – mondta el Cătălin Ioniţă, a BCR képviselője, aki egyúttal arra kérte azokat, akik hasonlóan jártak, hogy jelezzék azt bankjuknak.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!